Nagyvilág 1966-2
blacktrush
(BlackTrush)
#1
III
hansboesch
KORREKT ELJÁRÁS
Keresztúthoz értünk. Előttünk kocsi lassított, jobbra tért, s beállt egy aszfaltozott
udvarba. Teher- és szállítóautók szorultak fel a járdára; a mellékutcákban autóbuszok
tolattak óvatosan előre-hátra. Körülbelül százötven méternyire hangszórós rendőrségi
kocsi parkolt, mellette mentőautó. Sikerült találnunk az egyik ház előtt egy parányi
gyepfoltot, odahajtottunk és kiszálltunk.
A csupa-üveg lépcsőházakat színültig lepték a várakozók. A szemközti épülettömb
ablakaiból ipariskolai leánynövendékek hajoltak ki. Fésülködtek, szépítkeztek, kis
zsebtükreikből fel-feltekintve a rendőrökkel kacérkodtak, szemeztek és átintegettek
nekik. A hangszóró recsegve megszólalt:
— Még kilenc perc ... Még hét.
Teljes létszámban kivonult üzemek s a várakozás unalmában kánonokat éneklő
diákok között nyomakodtunk előre. Közvetlenül az útkeresztezés előtt, a jelzőlámpa
mellett egy öregember megkért bennünket, segítsünk neki. Odatámasztott egy kis tá
bori széket a jelzőlámpának, s megpróbált rá úgy felkapaszkodni, hogy a széktámla
a lába alá kerüljön. Megfogtuk a széket, s ő elmagyarázta, mi történt. A Közlekedési
Igazgatóság computere, az elektromos agy kiszámította, hogy tizenöt óra huszonhá
romkor egy kocsi balesetet idéz elő balratérés közben. Tizenöt óra húsz volt.
— Még három perc — hörögte a hangszóró.
A kisdiákok felhúzódtak a járdaszegélyre. A felnőttek meg a gimnazisták kilép
tek az árnyas kapualjak és a stand-ponyvák alól, otthagyták a sebtiben felállított fagy-
laltos-bódékat, és szorosan felsorakoztak a kisdiákok mögé.
— Erre jó a nyugdíj — bölcselkedett az öregember. — Van időnk bőven, lefog
lalhatjuk a legjobb helyeket. — Csakugyan, alig ötven méterre volt az útkeresztezés-
től. A hangszóró fültépőn recsegett, tisztán láthattuk a kocsiban ülő, mikrofonjába tá-
togó rendőrt.
— Még két perc — figyelmeztette a várakozókat. — Kéretik az egészségügyi
szervek munkáját nem akadályozni. A rendőrség utasításait mindenki köteles szigo
rúan betartani. Tilos az úttestet a sebesültek elszállítása után elözönleni. — Felesle
gesen bár, de hozzáfűzte: — Viselkedjenek fegyelmezetten, hölgyeim és uraim. Kö
szönjük.
A széktámlán ágaskodó öregember megkért bennünket, adjuk fel újságpapírból
összetákolt, a széken felejtett napellenzőjét. Felnyújtottuk neki. Az útkeresztezést
egy pillanatra sem vétve szem elől illesztette a homlokára. Az út most üres volt, tiszta,
fényes szalag a kíváncsi közönség között. Az embertömeg néha megbolydult, egyesek
a keresztút felé tülekedtek. Másfél perccel az előrejelzett idő előtt ismét felszólítottak
bennünket, viselkedjünk fegyelmezetten.
Ez nem korrekt eljárás, morogta az öregember, inkorrekt dolog a computerrel
szemben. Az ilyen intézkedések módosítják a szokványos körülményeket, a feltétele
ket, amelyekre a gép számításai alapulnak, s ezáltal az eredményt is meghamisítják.
Nem csodálkoznék, jelentette ki, ha az automata utolsó pillanatban visszavonná előre
jelzését. Szemlátomást jártas volt a computer-tudományban, tudta, hogy egy ilyen
gép miként működik. Előzőleg talán a biztosító szakmában vagy a meteorológiai inté
zetnél dolgozott. Arra már nem került sor, hogy megkérdezzük tőle.
Zofingen felől behemót jármű közeledett. Olajtartálykocsi, valószínűleg utánfutó
val. Brummogott a Diesel-motorja. Hangosan, egyhangúan brummogott, ám a fehér,
áttetsző csendben mégis bársonyosan. A tömeg között bukdácsoló, tálcákat egyensú
lyozó pincérlányok szótlanul beseperték kötényükbe a pénzt. A sátorponyva alatt ügy
ködő fagylaltárus távolodó kuncsaftjai után nézett, aztán felállt a fagylaltgépre és
maga elé bámult. A nemrég még különkiadást ajánlgató rikkancsok — a szakértők
különböző feltevésekbe bocsátkoztak a közelgő baleset kimeneteléről —, elnémultak,