(^816) HÁROM SVÁJCI NÉMET ELBESZÉLŐ
odafurakodtak a járdaszegélyre a gyerekek közé, majd a rendőrök mellé somfordál-
tak. Azok csak ügy csillogtak a napfényben. Szájukban síp, tekintetük merev, für
késző.
Harminc másodperccel az előrejelzett idő előtt már ki lehetett olvasni a vezető
fülke fölött a feliratot. Tisztán láttuk a kormány mögött ülő férfit is. Negyven év
körüli, kerek, barna arc, izmos test, bizonyára zömök. Ingét konyákén felül feltűrte,
nyakkendőjét meglazította; olcsó, népszerű, keskeny szivart szívott. Miután leeresztette
a jobboldali ablakot, többször mélyen kihajolt, s hátratekintett a mögötte guruló tar
tályra. Az útmenti csődület láthatólag nyugtalanította. Hirtelen kihúzta magát, pil
lantása végigpásztázott a felsorakozott rendőrökön, visszasüllyedt a műszerfalra; majd
szelet s forró porfelhőt kavarva, továbbrobogott. A fényképészek felkapták masináju
kat. Az elektromos művek emelvényes kocsiján elhelyezett kamerák utánasvenkeltek.
Egy hajlotthátú, jelentéktelen asszony szaladt át az úttesten, karján két nagy,
sárga fonott cekker. Felálltunk a szék ülőkéjére, hogy jobban lássunk. Fölöttünk az
öregember a fejét csóválta és bosszúsan dörmögött: az asszony könnyedén átér még
a kocsi előtt a mi oldalunkra. Igaza lett. A gyerekek már összébb is szorultak, föl
eresztették a járdára.
Mögötte egy kis kutya loholt. Váratlanul megtorpant, forgolódni kezdett, elira
modott visszafele. Nyilván a gyerekek táguló soraitól vagy a motorfék hangjától ijedt
meg, azért szaladt vissza. Épp a kocsi elé. Egy kislány felugrott, s utána vetette ma
gát. Szőke hajfonatai egy pillanatra megvillantak a napon. Aztán recsegés-ropogás,
gumicsikorgás az aszfalton.
A kutya rémülten visszainalt, meg sem állt, amíg mellénk nem ért. A sípok
vijjogva megszólaltak. A mentőautó megugrott, nyomában már ott száguldott a hang
szórós kocsi. A fagylaltárus újra mérni kezdte portékáját.
— Egyet-mást meg kell még tanulni — vélte ravaszkásan az öregember. Megka
paszkodott bennünk, lemászott a székről. — Maguk látták, hogy kitette volna az in
dexet? — kérdezte. — A baloldali indexet? — Összecsukta a széket, szaporán meg
toldotta: — Mert én nem. Egyszóval nem balra-térés közben történt a baleset. Pedig
így jelezték. Helyesen adták meg az időt, hozzávetőleg pontosan; de balrí^^t^^r^e^s;...
nem, uraim, balra-térés nem volt. — Diadalmasan ránk nézett. — Közönséges baleset
történt, gázolás. Hja, sok még a tennivaló, ki kell dolgozni az alapproblémákat, elmé
lyíteni a kutatást. A részletek, nem győzöm elégszer hangsúlyozni, minden rajtuk
múlik. A részleteken. Bizony — zárta le —, sok még a tennivaló. Mert ez az ostoba
hírverés, az idecsődült tömeg... mindez érzékenyen, hangsúlyozom, érzékenyen és
inkorrektül befolyásolta a computer munkáját. — Egy darabig még hamiskásan ne
vetgélt, aztán eltávolodott.
Mialatt kocsink Olten felé robogott, azon vitatkoztunk, milyen intézkedések biz
tosíthatnák a jövőben a közlekedés zavartalanságát és az előrejelzés hibáinak teljes
kiküszöbölését. Még a héten be akartuk terjeszteni javaslatainkat a nagy tanácsnak.
De vita közben arra a belátásra jutottunk, hogy ha valamennyi számba jövő zavaró
tényezőt kiküszöbölendő ■ gyülekezési tilalmat rendelnénk el, úgy a kellő pillanatban
a balesetet előidéző gyerek sem lenne ott az összecsődült tömegben, s így a baleset
elmaradna. Márpedig jobban belegondolva be kellett vallanunk, hogy a gyerek épp
azért volt ott az út mentén, mert a hírverés, meg a csődület odavonzotta. A computer
ezek szerint mégis valamennyi zavaró momentumot számításba vette. Így hát, vontuk
le meglehetősen bonyolult okfejtés után a következtetést, így hát a computer nincs
ránk utalva, s hogy miképp intézkedünk, ugyanúgy mellékes, mint az, hogy eljárá
sunk korrekt-e.
GERA GYÖRGY fordításai