Első fejezet
Mi a trauma?
A trauma az emberi szenvedés leginkább figyelmen kívül hagyott,
eltagadott, félreértett és legkevésbé kezelt oka. Amikor a trauma szót
használom, akkor azokról a gyakran egészen bénító tünetekről beszélek,
amelyektől sokan életveszélyesnek vagy rendkívül megterhelőnek megélt
élmények utóhatásaként szenvednek. A traumát újabban divatszóként is
használják a „hétköznapi stressz” helyett: „Traumatikus napom volt ma a
munkahelyemen.” Ez a szóhasználat azonban teljességgel félrevezető. Igaz
ugyan, hogy minden traumatikus esemény stresszes, de nem minden
stresszes esemény okoz traumát.
Teljesen egyéni
Ha traumáról van szó, nincs két egyforma ember. Ami az egyik ember
számára hosszú távon ártalmas, az a másik számára esetleg felvillanyozó. A
veszélyre adott reakcióinkat számos tényező határozza meg. Ezek a
reakciók függenek a genetikai meghatározottságtól, az egyén korábbi
traumáitól, sőt, a családja működésétől is. Lényeges, hogy ezeket a
különbségeket tekintetbe vegyük. Ha tisztában vagyunk vele, hogy
bizonyos típusú kora gyermekkori élmények komolyan megnehezíthetik a
problémákkal való megküzdésünket és boldogulásunkat a világban, akkor
kemény bírálat helyett máris együttérzőn és segítőkészen viszonyulhatunk
nemcsak önmagunkhoz, hanem másokhoz is.
Talán a legfontosabb, amit a traumáról megtanultam, hogy
mindannyiunk, de legfőképpen a gyerekek számára lelkileg igencsak
megterhelőek lehetnek azok a dolgok, amelyeket hétköznapi eseményeknek
szoktunk nevezni. Traumatizáltnak még a közelmúltban is csak azokat a
katonákat tekintettük, akik háborús borzalmakat éltek át, illetve azokat a
civileket, akik súlyos erőszak áldozataivá váltak, vagy katasztrofális
balesetet és sérülést szenvedtek. Ez a szűk értelmezés azonban nem is
állhatna távolabb az igazságtól.
A tény ezzel szemben az, hogy látszólag apróbb események is rendívül
káros hatást gyakorolhatnak az egyénre. A traumát nem feltétlenül nagy