egészen stimmel velünk, de nem jövünk rá, mi is zajlik bennünk; vagyis
hogy valami fokozatosan aláássa az önbecsülésünket, az önbizalmunkat, a
jó közérzetünket és az élethez fűződő kapcsolatunkat.
Lassan beszűkül a világunk, mert kerülünk bizonyos érzéseket,
embereket, helyzeteket és helyeket. A szabadságunk fokozatos elvesztése
azzal a következménnyel jár, hogy egyre csökken az életerőnk és a
lehetőségünk arra, hogy elképzeléseinket valóra váltsuk, vágyainkat
beteljesítsük.
Tekintsünk új szemmel a gyógyulásra
A pszichiátria a trauma több hosszú távú hatására gyógyíthatatlan
betegségként tekint, amelyeket csak gyógyszerekkel lehet többé-kevésbé
ellenőrzés alatt tartani. Én ezzel nem értek egyet. A gyógyszerek időnként
nagyon jó szolgálatot tehetnek, önmagukban azonban elégtelenek.
Miután több mint három évtizeden keresztül foglalkoztam a trauma
kutatásával, arra a megállapításra jutottam, hogy az ember veleszületett
képességgel rendelkezik a trauma legyőzésére. Azt tapasztaltam, hogy a
trauma nemcsak gyógyítható, de a gyógyulás folyamata a lelki ébredés
katalizátora is lehet – az érzelmi és spirituális átalakuláshoz vezető út.
Szemernyi kétségem sincs afelől, hogy mint egyének, családok,
közösségek, sőt nemzetek is megtanulhatjuk, hogyan gyógyítsuk meg,
illetve kerüljük el a trauma által okozott károk java részét. Ezzel pedig
jelentősen közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy egyéni és kollektív álmainkat
egyaránt valóra válthassuk.