Peter A. Levine - A trauma gyógyítása

(BlackTrush) #1

Köszönetnyilvánítás


Szeretnék köszönetet mondani klienseimnek a bizalmukért, a
bátorságukért, és hogy elkísérhettem őket az útjukon. Kiváltképp a
gyerekek és a csecsemők iránt érzek hálát, akik ámulatba ejtettek
ártatlanságukkal, szárnyaló lelkükkel, „játékukkal” pedig rávilágítottak arra,
hogy a bölcs emberi szervezet képes meggyógyítani önmagát, és újra teljes
egészként működni.


Hálával tartozom a szüleimnek, Morrisnak és Helennek az élet
ajándékáért, mely által munkám megvalósulhatott, valamint folyamatos és
feltétlen támogatásukért a létezés mindkét oldaláról. Pouncernek, a
dingómnak, aki állandó társamként az állatvilágba kalauzolt el, és aki
tizenhét évesen boldogan kergette az utolsó nyulát: köszönöm, hogy
megmutattad nekem a testi létezés eleven örömét.


Köszönöm rengeteg elképesztően tehetséges hallgatómnak – és
kollégámnak –, hogy támogattak és kihívások elé állítottak; külön köszönet
illeti a Somatic Experiencing® elhivatott oktatóit, amiért megállás nélkül
dolgoznak, hogy ez a munka közkinccsé válhasson. Nagyon hálás vagyok
kedves barátomnak, Maggie Kline-nak, amiért nagylelkűen segítette és
támogatta ezt és a többi projektemet is. Köszönetemet fejezem ki Maureen
Harringtonnak a segítségéért. És végül hálával tartozom Tami Simonnak a
víziójáért és szakadatlan támogatásáért, hogy ezeket az ötleteket és
eszközöket a nagyközönség elé tárhassuk.


Végezetül köszönöm a sorsnak, a végzetnek, a szinkronicitásnak, sőt a
vakszerencsének és a véletlen egybeesésnek, hogy ilyen szokatlan életutam
és munkám lehet. Abban a megtiszteltetésben van részem, hogy évek óta
mély és tartalmas élményeket oszthatok meg rengeteg kliensemmel,
tanítványommal és munkatársammal.


Peter A. Levine, PhD
Free download pdf