Peter A. Levine - A trauma gyógyítása

(BlackTrush) #1

kedves az élete! – Döbbenten láttam, hogy Nancy egész testében reszketni
és rázkódni kezd. Az arca kipirult és szakadt róla a veríték. Jó néhány perc
elteltével aztán vett néhány mély lélegzetet. Ez a reakció, amely
mindkettőnket megrémített, csaknem egy órán keresztül hullámokban tört
rá. Végül azonban mélységes megnyugvás töltötte el, és azt mondta, úgy
érzi, mintha meleg, bizsergető hullámokon lebegne.


Nancy elmesélte, hogy az alatt az egy óra alatt látta magát négyévesen,
amint lefogják, hogy éterrel elaltassák a mandulaműtéte előtt. Borzalmas
volt a gyerekként átélt élmény, attól félt, hogy megfullad – ez idéződött föl
benne, és ezt élte át újra, amikor nálam járt. Gyerekként kiszolgáltatottnak
és tehetetlennek érezte magát. Ez után az egyetlen alkalom után drámaian
javult az összes súlyos tünete, és jobb minőségben élhette tovább az életét.


Ez az élmény Nancyvel az egész pályámra hatást gyakorolt. Új utakat
nyitott meg a stressz és a trauma természetére vonatkozó kutatásaimban,
jobban megértettem, miként hatnak ezek a testre, és ez vezetett ahhoz, hogy
a trauma utóhatásait, amelyek annyiféle negatív és romboló formát képesek
ölteni, egészen új módon kezdtük kezelni.


A feldolgozatlan trauma hatalmas pusztítást vihet végbe az életünkben.
Megváltoztathatja a szokásainkat és a világról alkotott nézeteinket,
függőségekhez és katasztrofálisan rossz döntésekhez vezethet. Károkat
okozhat a családi életünkben és a kapcsolatainkban. Testi fájdalmat,
tüneteket és betegségeket válthat ki, önpusztító viselkedésekre késztethet. A
trauma azonban nem feltétlenül jelent életfogytig tartó büntetést.


A mögöttem álló évtizedek kutató-és gyógyítómunkájának
eredményeképpen kifejlesztettem egy olyan megközelítést, amely testi és
mentális gyakorlatok révén segíthet megszabadítani a testet és az elmét a
trauma bénító hatásaitól. Az elmúlt harminc év folyamán túlzás nélkül több
ezer ember gyógyulásának lehettem szemtanúja.


E könyv és a hozzá tartozó hanganyagok „A trauma gyógyítása
tizenkét lépésben” nevű programomat mutatják be. A program segítségével
Ön már az első napon megkezdi a gyógyulást. Ahogy pedig az azt követő
hetekben és hónapokban folyamatosan használja a programot, fokozatos
gyógyulást fog tapasztalni, a teste és az elméje megszabadul a trauma
hosszú távú tüneteitől.

Free download pdf