E megközelítés kulcsfontosságú elemei közé tartozott, hogy
- Oroszország szigorúan saját nemzeti érdekeire összpontosít, ugyanakkor elismeri a regionális
államok aggodalmait; - rugalmas és képes kezelni a főbb partnerekkel fennálló nézeteltéréseket;
- kapcsolatot tart minden releváns szereplővel,
- ugyanakkor senkit sem pártfogol és senkit sem állít szembe egymással;
- kezeli az olyan államokkal való kapcsolatokat, amelyek egymást ellenfélként tekintik
- és tartózkodik attól, hogy önző terveket vagy követeléseket erőltessen a régióra.
Ez eddig működött. Nem mintha Oroszország közel-keleti teljesítménye kifogástalan lenne -
voltak hibái és kudarcai is -, de figyelemre méltóan jobb, mint a világ sok más részén, beleértve
az Oroszországhoz sokkal közelebbi területeket is.
Ez még figyelemre méltóbb, ha figyelembe vesszük a Közel-Kelet sokszínűségét és az ottani
konfliktusok intenzitását. Ennek eredményeképpen a külpolitikai döntéshozatalnak ez a mintája,
amely a régió mélyreható ismeretén, szakértelmén és empátiáján alapul és amely csodával
határos módon túlélte - és kibővült - a különböző ügynökségekben a közvetlen posztszovjet
években, mindez hasznos mintává teszi azt Moszkva globális külpolitikájának más regionális
dimenzióira való adaptáláshoz és alkalmazásához.
Az ukrajnai orosz katonai hadjárat és háború kezdete óta a MENA-régió jelentősége
Moszkva számára jelentősen megnőtt.