Annie Ernaux - Évek

boldogságban.
A városok egyre messzebben terjeszkedtek a vidéken, amelyet új,
rózsaszín falvak leptek be, ahol nem volt se konyhakert, se tyúkól, és a
kutyákat nem engedték elkóborolni. Az autóutak keresztül-kasul behálózták
a tájakat, Párizs körül összeértek, fektetett nyolcas alakban. Az emberek
egyre több órát töltöttek a csendes, kényelmes, nagy ablakos autókban, ahol
zenét lehetett hallgatni. A kocsiból átmeneti otthon lett, egyre személyesebb
és családiasabb hely, ahová nem engedtük be az idegeneket – már senki sem
stoppolt –, ahol énekeltünk, veszekedtünk, féltett titkainkat osztottuk meg
az útitársunkkal, akire rá se néztünk, mert előremeredve a forgalmat
figyeltük, emlékeket idéztünk fel. Egyszerre nyílt és zárt tér, ahonnan előzés
közben a többi autóban megpillantott emberek élete egyetlen profilképpé
redukálódott, testetlen lényeknek képzeltük őket, és szörnyű volt a
valósággal való szembesülés, amikor egy baleset során megláttuk, ahogy
összeroskadt bábukként hevernek a kocsiülésen.
Amikor hosszú időn át utaztunk egyedül állandó sebességgel, a jól
bejáratott mozdulatok olyan automatikusan működtek, hogy
megfeledkeztünk a testünkről, és az volt az érzésünk, hogy az autó magától
megy előre. A völgyek és a síkságok olajozott ritmusban követték egymást.
Az ember nem volt más, mint puszta tekintet a mozgó látóhatár széléig érő,
áttetsző kocsiablak mögött, hatalmas és törékeny tudat, mely betöltötte a
teret és azon túl az egész világmindenséget. Időnként az jutott eszünkbe,
elég volna egy defektes gumi vagy egy akadály, mint Az élet dolgai című
filmben, hogy az egész örökre eltűnjön a szemünk elől.
Az újságírók egyre lázasabb izgalommal figyelték az idő múlását,
számolgatták, hány hónap, hány hét választ még el a nagy eseménytől, így
mi is kénytelenek voltunk az elnökválasztásra gondolni. Az emberek
szívesebben nézték a politikusi állatseregletet a TF1 Bébête Show című
szatirikus műsorában, amelyet a műveltebb réteg megvetett – ők a Canal+
tévécsatorna Les Nuls című kabaréműsoráért lelkesedtek, „vaskos a
humoruk, de sohasem közönségesek”, ez volt az akkoriban divatos
megkülönböztetés –, vagy a következő vakációról álmodoztak Desireless
Voyage voyage című számát hallgatva. Épp elég volt, hogy az ember most
már félt szeretkezni, mert az AIDS-ről kiderült, hogy nemcsak a melegek és
a kábítószeresek betegsége, ahogy azt korábban hittük. Régen attól kellett
tartanunk, hogy teherbe esünk, most meg attól, hogy HIV-pozitívak