Annie Ernaux - Évek

leszünk, és úgy éreztük: a kettő közé ékelt nyugalmi időszak igencsak
rövidre sikeredett.
Egyébként sem voltunk már olyan lelkesek, mint 1981-ben, nem vártunk,
nem reméltünk semmit, egyszerűen csak szerettük volna, ha Mitterrand a
helyén marad, hogy elkerüljük Chiracot. Mitterrand megnyugtató jelenség
volt, nagybácsira emlékeztetett, a politikai közepet képviselte, elegánsan
öltözött miniszterekkel vette körül magát, akiktől a jobboldal se tartott
többé. A kommunista párt elerőtlenedett, a peresztrojka és Gorbacsov
glasznosztya után kövületté vált, megmaradt Brezsnyevnél. Le Pen
„megkerülhetetlen“ figura volt, ámulatot és rémületet váltott ki az
újságírókból, akik folyton vele foglalkoztak. Az emberek fele úgy gondolta,
hogy Le Pen „kimondja, amit a franciák gondolnak”, vagyis hogy túl sok a
bevándorló.
Mitterrand újraválasztásától megnyugodtunk. Még mindig jobb volt
semmit sem várni a baloldaltól, mint folyamatosan idegeskedni egy
jobboldali kormány alatt. A napok visszavonhatatlanul teltek-múltak, ebből
az elnökválasztásból nem lett nagy horderejű esemény, egyszerűen csak ott
húzódott a háttérben a tavasszal, amikor megtudtuk, hogy Pierre Desproges
meghalt rákban, és már nagyon régóta nem nevettünk olyan jóízűen, mint a
Groseille és a Duquesnoy családról szóló filmet^25 nézve, amely mintha
kifejezetten azért készült volna, hogy az emberek Mitterrand-ra
szavazzanak. Csak halvány emléket őrzünk mindarról, ami szintén
ekkoriban történt – a libanoni túszok szabadon engedése véget nem érő
huzavona után, a kanakoknak nevezett új-kaledóniai bennszülöttek
lemészárlása az Ouvéa-barlangban –, valamint az a tévévita, ahol Chirac
felszólította Mitterrand-t, hogy nézzen a szemébe, és úgy mondja, hogy
igazat állít, amikor vélhetően hazudik, először megijedtünk, de aztán
megkönnyebbültünk, látva, hogy Mitterrand-nak szokás szerint a szeme se
rebben.
Tényleg nem történt semmi, legfeljebb annyi, hogy a „minimális
integrációs jövedelemmel“ megpróbálták rendezni a szegények helyzetét, és
megígérték, hogy a lakótelepeken újrafestik a lépcsőházakat – egy olyan
réteg életkörülményeinek javítására, amely már elég népes volt ahhoz, hogy
a társadalom kitaszítottjainak nevezzük őket. Intézményes formát öltött a
jótékonykodás. A koldulás már nem korlátozódott a nagyvárosokra,
megjelent a vidéki bevásárlóközpontok kapujában, és nyaranta a
strandokon. A kéregetők új technikákat dolgoztak ki – keresztbe tett karral