Annie Ernaux - Évek

hogy franciának mondják magukat, mintha jogtalanul bitorolták volna ezt a
dicsőséget.
A kereskedelmi terek kitágultak és megsokszorozódtak, a nyílt vidékeken
gomba módra szaporodtak a négyszögletes betonépületek és az autóútról is
látható hirdetőtáblák. A kőkemény fogyasztás volt a cél, a vásárlás sivár,
barátságtalan környezetben zajlott, szovjet típusú panelblokkokban,
amelyek mindegyike elrettentő mennyiségben tartalmazta egy adott
termékskála összes darabját, cipőt, ruhát, barkácsárut, és mindig volt
bennük egy McDonald’s a gyerekek megjutalmazására. A közvetlen
közelben lévő hipermarket kétezer négyzetméteres területen kínált
élelmiszereket és egyéb árucikkeket, minden egyes kategóriában tucatnyi
márka választékával. A bevásárlás komplikált és időigényes dolog volt,
különösen azoknak, akiknek a havi minimálbérből kellett kijönniük.
Szemünk elé tárult a nyugati világ gazdagsága, a töméntelen áru ott
díszelgett tőlünk karnyújtásnyira a párhuzamos polcsorokon, ha a középső
folyosóról körbenéztünk, beleszédültünk a látványba. De ritkán néztünk fel.
A bevásárlóközpont a percről percre változó, sajátos érzelmek –
kíváncsiság, meglepetés, tanácstalanság, vágy, undor –, az
ösztönkésztetések és a józan ész közti gyors összecsapások helyszíne volt.
Hétköznapokon a délutáni séták úti céljaként kimozdulási lehetőséget
jelentett a nyugdíjas pároknak, akik eljöttek, hogy komótosan telepakolják a
bevásárlókocsijukat. Szombatonként egész családok özönlöttek ide, hogy
fesztelenül élvezzék a vágyott tárgyak közelségét.
A hol örömmel, hol idegesen, hol könnyedén, hol elcsigázva megszerzett
dolgok, amelyekről később azt mondtuk, hogy „már nem tudnánk meglenni
nélkülük”, egyre inkább az élet ízét és zamatát jelentették. Alain Souchon
legutóbbi, Foule sentimentale című dala úgy hatott ránk, mintha száz év
távlatából, az akkori emberek szemével tekintenénk vissza önmagunkra, és
mélabúsan megállapítottuk, hogy semmit sem tudunk változtatni azon, ami
elsodort bennünket.
Ugyanakkor ódzkodtunk az új készülékek megvásárlásától, „eddig is
megvoltam nélküle“, nem volt kedvünk átrágni magunkat a használati
utasításán, megtanulni a kezelését, de végül beadtuk a derekunkat, mert a
többiek egyfolytában nógattak, az új szerzemény dicséretét zengve, „majd
meglátod, mennyivel könnyebb lesz vele az élet” – mintha azért kellett
volna megfizetni az árát, hogy még több szabadsághoz és boldogsághoz
jussunk. Az első alkalommal félve nyúltunk hozzá, aztán ismeretlen érzések