mogorva Jospin – szomorú, a harmadik, Chirac, hóbortos és izgága, mintha
Mitterrand távozásával a választás elvesztette volna komolyságát és
ünnepélyességét. A jelöltekre és beszédeikre nem nagyon fogunk
emlékezni, sokkal inkább megmaradnak bennünk az őket megszemélyesítő
bábfigurák a Canal+ tévécsatorna rendszeres esti műsorából: Jospin, aki kis
autójával ártalmatlan Yoyóként kanyarog^29 egy elvarázsolt ország kígyózó
útján, Chirac szőrcsuhában, Pierre abbénak öltöztetve, Sarkozy, a sunyi
képű áruló, amint alázatosan kétrét görnyed a golyvás Balladur előtt, Robert
Hue, akit a fiatalok szánalmas bohócnak látnak a hetvenes évekből itt
maradt válltáskájával, és fülünkben ott cseng a The Rhythm of the Night
című szám, amelynek zenéjére a bábok eszeveszett táncra perdülnek a
sorozat egy másik szkeccsében. Nem tápláltunk illúziókat, de amikor az
újságírók sugárzó arcáról leolvastuk, hogy Chirac megnyerte a
választásokat, amikor megláttuk, hogy a jól öltözött fiatalemberek és az
elegáns negyedek hölgylakói sikongatnak az örömtől, megértettük, hogy
vége a szép időknek. Nyárias meleg volt, a családok hosszasan ücsörögtek a
kávéházak teraszán, másnap nem kellett munkába menni, olyan érzésünk
volt, mintha nem is lettek volna választások.
Chiracot hallva némi erőfeszítésbe került, míg megértettük, hogy most
már ő a köztársasági elnök, és le kell szoknunk Mitterrand-ról. Az
észrevétlenül eltelt évek, amelyek történelmi hátterében ő állt, most
egységes korszakká szilárdultak. Tizennégy év – nem akartuk elhinni, hogy
ennyit öregedtünk. A fiatalok nem számolgattak, és érzelemmentesen álltak
a kérdéshez. Nekik olyan volt Mitterrand, mint nekünk De Gaulle, vele
nőttek fel, tizennégy év bőségesen elég volt belőle.
A kilencvenes évek közepén, amikor egy vasárnap délben sikerült az
asztal köré ültetnünk a közel harmincéves gyerekeket és
barátaikat/barátnőiket – akik az előző év óta kicserélődtek, átutazóként
időzve egy családi körben, ahonnan nem sokkal érkezésük után már
távoztak is –, a báránysült vagy bármilyen más étel mellett – amelyről
tudtuk, hogy idő, pénz vagy hozzáértés hiányában csak nálunk jutnak hozzá
- a hozzá kínált Saint-Julien vagy Chassagne-Montrachet borral – hogy
csiszoljuk Coca-Colához és sörhöz szokott ízlésüket –, a múlt senkit sem
érdekelt. A férfihangok által irányított beszélgetés legkomolyabb témája a
„gépük“ paraméterei körül forgott – először a biciklire gondoltunk, de aztán
rájöttünk, hogy a számítógépről, a Windows és a Mac összehasonlításáról,
„memóriákról” és „programokról” van szó. Jámbor türelemmel vártuk,