Annie Ernaux - Évek

Egyre jobban elhatalmasodott rajtunk a közöny.
A tévében a kereskedelmi és reklámműsorok meg a politikusi beszédek
párhuzamos világot alkottak, nem volt köztük átjárás. Az egyik a
könnyedségről szólt, és örömkeresésre buzdított, a másik áldozatokat és
kényszereket emlegetett, egyre fenyegetőbb fordulatokkal, mint „a
kereskedelem globalizációja“ és „a szükségszerű modernizáció”. Időbe telt,
amíg rájöttünk, milyen következményekkel jár a Juppé-csomag^31 a
mindennapi életünkre nézve, és megértettük, hogy átvertek minket, de már
amúgy is elegünk volt a gőgös és leereszkedő stílusban nekünk címzett
szemrehányásból, hogy nem vagyunk „pragmatikusak”. Az állam már csak
a nyugdíjról és a társadalombiztosításról akart gondoskodni, egyedül ezek
jelentettek szilárd pontot a mindent elsodró áradatban.
A vasutasok és a postások beszüntették a munkát, aztán csatlakoztak
hozzájuk a tanárok és a teljes közszféra. Párizsban és a nagyvárosokban az
áthatolhatatlan dugók teljesen megbénították a forgalmat, az emberek
kerékpárt vettek, hogy közlekedni tudjanak, vagy sietős oszlopokba
rendeződve baktattak a decemberi éjszakában. Komor és nyugodt téli
sztrájk volt, megfontolt résztvevőkkel, erőszak és szertelenség nélkül.
Visszataláltunk a nagy sztrájkok széthulló idejéhez, a késés lett a norma,
ami folytonos találékonyságot és átszervezést követelt. A testek és a
mozdulatok mitológiai alakzatokat formáltak, az emberek örökre emlékezni
fognak arra, ahogy rendíthetetlenül gyalogoltak a busz és metró nélküli
Párizsban. A gare de Lyon pályaudvaron Pierre Bourdieu hangja
összekötötte ’68-at és ’95-öt. Feléledt bennünk a hit. Új szavak töltöttek el
csendes lelkesedéssel, egy „más világ“, a „szociális Európa” megvalósítása.
Az emberek örömteli csodálkozással ismételgették, hogy évek óta nem
beszélgettek ennyit egymással. A sztrájk inkább beszéd volt, mintsem tett.
Juppé visszavonta a csomagját. Közeledett a karácsony. Ideje volt
visszatérni önmagunkhoz, az ajándékokhoz, a türelemhez. A decemberi
napok lezárultak, nem lett belőlük elbeszélés. Csak az éjszakában menetelő
tömeg képe maradt utánuk. Nem tudtuk, mi volt ez, a század utolsó nagy
sztrájkja vagy az ébredés kezdete. Mi úgy éreztük, hogy elindult valami,
eszünkbe jutottak Éluard sorai, alig néhányan voltak / az egész
földkerekségen / magányosnak hitték magukat / s hirtelen tömeggé forrtak
össze.
A még nem létező és a már létező dolgok között a tudat egy rövid
pillanatra üres marad. Értetlenül meredtünk a Le Monde címlapján vaskos