Annie Ernaux - Évek

tartozik rájuk. Fordított esetben, amikor a telefoncsörgésre megszólalt
mellettünk egy ismeretlen hang, bosszantott, hogy egy olyan létezés
foglyává váltunk, amely tudomást sem vett a miénkről, miközben ránk
tukmálta a hétköznapok érdektelenségét, azokat a szokványos gondokat és
vágyakat, amelyek korábban a telefonfülke vagy a lakás falai között
maradtak.
A technológia terén az igazi bátorságot a számítógépre való „átállás“
jelentette, döntő előrelépés volt ez a modern vívmányokhoz való hozzáférés
szempontjából, és egy másféle, újszerű intelligencia bizonyítéka. Zsarnoki
tárgy volt, gyors reflexeket és szokatlanul pontos kézmozdulatokat követelt,
és érthetetlen angolsággal folyton „opciókat” kínált, amelyek közül rögtön
választanunk kellett – könyörtelen, gonosz tárgy, amely bugyrai mélyére
rejtette az épphogy befejezett levelünket, és folyton veszedelembe sodort
minket. Megalázott. Zúgolódtunk ellene, „mit csinál már megint!“. Aztán
elfelejtettük, mennyi galibát okozott. Vettünk egy modemet, hogy legyen
internetcsatlakozásunk meg e-mail-címünk, és elragadtatva „szörföltünk” az
egész világot elénk táró AltaVistán.
Ezek az új tárgyak eleinte leterhelték a testet és a szellemet, de hamar
hozzászoktunk a használatukhoz. Könnyűek lettek. (A gyerekek és a
kamaszok szokás szerint játszi könnyedséggel bántak velük, nekik nem
okoztak fejtörést.)
A kattogó írógép és tartozékai, a javítófesték, a stencil és a karbonpapír
egy távoli, immár elképzelhetetlen korszakhoz tartoztak. Pedig amikor
felötlött bennünk a kép, ahogy pár évvel azelőtt egy kávéház mosdójából
telefonáltunk X-nek, vagy este levelet írtunk P-nek az Olivetti írógépen, be
kellett látnunk, hogy az életben a boldogság vagy a szenvedés nem azon
múlik, van-e mobiltelefonunk és e-mailünk.
A háttérben halványkék égbolt és szinte kihalt tengerpart, amelynek
barázdák szabdalta homokfövenye felszántott mezőre emlékeztet, elöl két
nőből és két férfiból álló kis csoport, szorosan egymás mellett állnak, a bal
oldalról érkező napfény mindegyikük arcát egy-egy sötét és világos sávra
osztja. A középen látható két férfi hasonlít egymásra, harminc év körül
járnak, ugyanolyan magasak és vállasak, mindkettő arcán pár napos szakáll,
egyikük még alig kopaszodik, a másiknak jóval ritkásabb a haja. A jobbra
álló férfi vállánál fogva átkarol egy alacsony termetű fiatal lányt, akinek
szemét és kerek arcát fekete haj keretezi. A csoport bal szélén a másik nő
középkorú lehet – a ráeső fényben kirajzolódnak homlokán a ráncok,