Annie Ernaux - Évek

Izraellel és a Hezbollah-val, a cunami, Szaddám Huszein, akit egy lyukból
rángattak elő, és valamikor felakasztottak, gyilkos járványok, SARS,
madárinfluenza, chikungunya-láz. A hatalmas kánikulát hozó, hosszú
nyárról őrzött emlékeinkben összekeverednek az Irakból nejlonzsákokban
hazaküldött amerikai katonák holttestei és a hőgutában elpusztult kis öregek
tetemei a rungisi vásárcsarnok hűtőkamráiban összezsúfolva.
Mindent nyomasztónak éreztünk. Az Egyesült Államok uralta a teret és
időt, szükségletei és érdekei szerint foglalta el őket. A gazdagok mindenütt
gazdagabbak, a szegények szegényebbek lettek. Az emberek sátrakban
aludtak a párizsi körgyűrű mentén. A fiatalok gúnyosan vihogtak, „Üdv egy
szar világban!”, és egy kis időre fellázadtak. Egyedül a nyugdíjasok voltak
elégedettek, azon törték a fejüket, hogyan töltsék az idejüket és költsék a
pénzüket, Thaiföldre utaztak, az eBay-t és a Meeticet nézegették. Honnan
jöhetett volna a lázadás?
Az összes napi hír közül a legérdekesebb, a mi szempontunkból a
legjelentősebb a másnapi időjárás volt, az RER-állomásokon felszerelt
monitorok a napfényt vagy esőt jelző teknősbékával, ez a kalendáriumi
jóslathoz hasonló, minden egyes napunkat felderítő vagy elkedvetlenítő
előzetes tudás, a kiszámíthatatlan, ugyanakkor változatlan meteorológia,
amelyet felháborító módon befolyásoltak az emberi tevékenységek.
Ártalmas beszéd terjedt akadálytalanul, amiben a tévénézők többsége
nem talált semmi kivetnivalót, nem háborította fel őket, hogy a
belügyminiszter „magasnyomású Kärcherrel“ akarja „eltakarítani” a
külvárosi „söpredéket“. Meglobogtatták a régi értékeket, rend, munka,
nemzeti identitás, ezek mind súlyos fenyegetést jelentettek az ellenségekre
nézve, akiket a „becsületes embereknek” kellett felismerniük a
munkanélküliekben, a külvárosi fiatalokban, az illegális bevándorlókban, a
jogcím nélkül itt-tartózkodókban, a tolvajokban és az erőszaktevőkben stb.
Ilyen kevés szó régóta nem hatott ekkora meggyőző erővel – az emberek
fenntartás nélkül elhitték őket, mintha beleszédültek volna a sok elemzésbe
és információba, és annyira elegük lett volna a hétmillió szegényből, a
hajléktalanokból, a munkanélküliségi statisztikákból, hogy inkább az
egyszerűséget választották. A megkérdezettek 77 százaléka úgy gondolja,
hogy az igazságszolgáltatás túlságosan elnéző a bűnözőkkel szemben. A
televízióban a régi-új filozófusok ugyanazt szajkózták, mint korábban,
Pierre abbé meghalt, a Les Guignols már senkit sem nevettetett meg, és a
Charlie Hebdo méltatlankodása is önismétlésbe süppedt. Érezni lehetett,