Annie Ernaux - Évek

otthagyott babaruhát. Fáradtan, de elégedetten állapítottuk meg, hogy
megint összetereltük a társaságot, és „jó házigazdának” bizonyultunk,
harmonikusan teljesítettük egy olyan rítus összes szakaszát, amelynek most
már mi voltunk a legrégebbi pillérei.
Ezen a fényképen, amely a Photo-service borítékjaiba csomagolt vagy
számítógépes mappában tárolt több száz kép közül került elő, egy
középkorú, vörösesszőke hajú nő mélyen kivágott fekete pulóverben ül
hátradőlve egy nagy, tarkabarka fotelben, keresztbe vetett, fekete harisnyás
lábából csak egyik térde látszik, karjával átölel egy farmert és halványzöld,
elöl cipzáras pulóvert viselő kislányt, aki rézsútosan ül az ölében. A két
egészen közeli arc nincs teljesen egy vonalban, a nő kissé sovány, sápadt
arca enyhén kipirosodott az evéstől, homlokát finom ráncok redőzik,
mosolyog; a matt bőrű, nagy, barna szemű, komoly tekintetű gyerek éppen
mond valamit. Csak rendezetlen frizurájuk hasonló, egyformán hosszú
hajukból néhány tincset a nyakuk elé húztak. A fénykép előterében a nő
keze a hangsúlyosan kirajzolódó, szinte csomós ízületekkel aránytalanul
nagynak tűnik. Mosolya és az, ahogy a fényképezőgép lencséjébe néz,
ahogy a gyereket átkarolja – nem a birtoklás, inkább a felajánlás
gesztusával –, a családi átörökítés, a rokoni leszármazás képét festi elénk: a
nagymama bemutatja az unokáját. A háttérben könyvespolc, a fény
visszaverődik a Pléiade sorozat darabjainak műanyag borítójáról. Két nevet
lehet kibetűzni, Paveséét és Elfriede Jelinekét. A hagyományos díszletek
olyan értelmiségi nőről árulkodnak, aki a többi kulturális adathordozót, a
DVD-ket, videókazettákat, CD-ket máshol tartja, mint a könyveket, mintha
nem ugyanahhoz a szférához tartoznának, vagy nem ugyanaz volna a
rangjuk. A hátlapon felirat: Cergy, 2006. december 25.
Ő a fotón látható nő, és ha a képet nézegeti, magabiztosan kijelentheti –
mivel nincs feltűnő különbség az azon megörökített és a mostani arca
között, mivel még semmi sem veszett el abból, ami óhatatlanul el fog
veszni (de hogy mikor és hogyan, arra inkább nem gondol): ez én vagyok =
nem hagyott rajtam újabb jeleket az idő. Nem gondol ezekre a jelekre, mert
általában nem vesz tudomást, nemcsak a koráról – hatvanhat éves –, hanem
arról sem, amit ez a kor a fiatalabbaknak jelent, és nem érzi, hogy más
lenne, mint a negyvenöt-ötven éves nők – ezt az illúziót aztán az előbbiek
bármiféle rosszindulat nélkül lerombolják egy-egy beszélgetés közben,
értésére adva, hogy nem az ő nemzedékükhöz tartozik, és olyannak látják,
amilyennek ő látja a nyolcvanéves nőket: öregnek. Kamaszkorával