Annie Ernaux - Évek

voltak szövetcsíkot toldani a ruhaaljakra, egy számmal nagyobb cipőt
venni, amely egy év múlva már túl kicsi volt. Mindennek sokáig kellett
tartania, a tolltartónak, a Lefranc festékkészletnek, a Lu kekszesdoboznak.
Semmit sem dobtak ki. Az éjjeliedények tartalmából kerti trágya lett, a ház
előtt elhaladó ló piszkát a cserepes virágok földjéhez keverték, az újságokat
zöldségek csomagolásához, nedves cipők szárításához vagy vécépapírnak
használták.
Minden ritkaságszámba ment. A tárgyaktól, képektől, szórakozási
lehetőségektől kezdve az önmagunk és a világ megértéséhez szükséges
magyarázatokon át, amelyek a katekizmusra és Riquet atya nagyböjti
prédikációira korlátozódtak, az öblös hangú Geneviève Tabouis műsorában
bejelentett friss hírekig és a délutáni kávézásokig, amikor az asszonyok a
maguk és a szomszédaik életéről meséltek. A gyerekek sokáig hittek a
Mikulásban és abban, hogy a kisbabákat rózsaszirmok vagy
káposztalevelek között találják.
Az emberek gyalog jártak vagy biciklin közlekedtek, szabályos
ritmusban haladva, a férfiak szétterpesztett lábbal, nadrágjuk alját
csipesszel feltűzve pedáloztak, a szoros szoknyát viselő nők feneküket
behúzva tekertek, mozgó vonalakat alkotva a nyugodt utcákon. A dolgok
mélyén csend honolt, és a bicikli volt az élet sebességének mércéje.
Az ürülék közelségében éltünk. Nevettünk rajta.
Minden családban voltak halott gyerekek. Gyors lefolyású,
gyógyíthatatlan betegségek vitték el őket, hasmenés, görcsroham,
torokgyík. Rövid földi létük nyomát vasrácsos kiságy alakú sír őrizte,
„angyal az égben“ felirattal, meg fényképek, amelyeket a szülők időnként
megmutattak, és közben titokban elmorzsoltak egy könnycseppet, halk,
már-már derűs hangon folytatott beszélgetések, amelyek megrémítették az
életben lévő gyerekeket, akik úgy érezték, hogy csak haladékot kaptak.
Csak tizenkét-tizenöt éves korukra érezhették úgy, hogy túl vannak a
veszélyen, miután átestek a szamárköhögésen, a kanyarón és a
bárányhimlőn, a mumpszon és fülgyulladáson, a minden télen elkapott
hörghuruton, megúszták a tuberkulózist és az agyhártyagyulladást, és
kimondatott róluk, hogy megerősödtek. Egyelőre sápadt, vérszegény
„háborús gyerekeknek” számítottak, fehér foltok tarkították a körmüket,
csukamájolajat és Lune féreghajtót kellett szedniük, Jessel pasztillákat
ropogtatniuk, ráállni a gyógyszerész mérlegére, gyapjúsálat tekerni a
nyakuk köré, orrukat is eltakarva, nehogy megfázzanak, levest enni, hogy