Annie Ernaux - Évek

Cserkészleányok, Keresztesek és Francia Sólyom nevű cserkészszervezetek
egyikébe. Esténként a tábortűz körül vagy hajnalban egy ösvényen, a
harciasan lobogtatott zászló mögött, a vidám dalok ritmusára varázslatos
egységbe olvadt a természet, az erkölcs és a rend. A La Vie catholique és a
L’Humanité címlapjáról sugárzó arcok néztek a jövőbe. Ez az egészséges
ifjúság, Franciaország eme fiai és lányai majd átveszik a stafétabotot
elődeiktől, az egykori ellenállóktól, ahogy René Coty köztársasági elnök
fogalmazott egy érzelmektől fűtött beszédben 1954 júliusában, a place de la
Gare-on, az iskolák szerint felsorakozott diáksereg feje fölött, miközben
fehér felhők futottak a zivataros égen, egy olyan nyáron, amikor folyton
esett az eső.
Az eszmény és a tiszta tekintetek alatt, tudtuk, formátlan, síkos terep
húzódik, szavakkal és tárgyakkal, képekkel és viselkedésekkel: a
lányanyák, a fehér rabszolgatartás, a Drága Caroline című film plakátjai, a
kondom, titokzatos reklámok az „intim higiéné, garantált diszkréció”
ígéretével, a Guérir magazin címlapjai – „a nők csak havi három nap
termékenyek“ –, a szerelemgyerekek, a szemérem elleni vétségek, Janet
Marshall, akit Robert Avril a melltartójával fojtott meg egy erdőben, a
házasságtörés, a leszbikus és a pederaszta szó, a kéj, a gyónáskor
bevallhatatlan vétkek, a vetélés, a bűnös szokások, a betiltott könyvek,
pajzán dalok, a házasság nélküli együttélés és így tovább a végtelenségig.
Egy sor megnevezhetetlen dolog, amiről csak a felnőttek tudhattak, és ami
mind a nemi szervekkel és azok használatával függött össze. A társadalmi
gyanakvás legfőképpen a nemiség körül forgott, mindenben ezt látták, a
dekoltázsokban, a szűk szoknyákban, a piros körömlakkban, a fekete
fehérneműben, a bikiniben, a koedukált osztályokban, a sötét
mozitermekben, a nyilvános vécékben, Tarzan izmaiban, a dohányzó és
lábukat keresztbe vető nőkben, a tanteremben hajukat megsimító lányok
mozdulatában stb. Ez volt az elsődleges szempont, amely alapján a lányokat
a „rendes” vagy a „rosszféle” kategóriába sorolták. Csak ez számított azon
a templomajtóra kifüggesztett listán, amelyen erkölcsi alapon pontozták a
heti moziműsor filmjeit.
De mi a felügyeletet kijátszva megnéztük a moziban a Maniná-t és a La
Rage au corps-t Françoise Arnoullal. Szerettünk volna hasonlítani a
hősnőkre, szabadnak lenni, hogy úgy viselkedhessünk, mint ők. De egyik
oldalon ott voltak a könyvek és a filmek, a másikon a társadalmi elvárások,