Annie Ernaux - Évek

származó barátnőjével, mindig gondosan ügyelve arra, hogy ne hágja át az
órával kapcsolatos szigorú anyai törvényt (négy óra vagy öt óra az kereken
négy óra vagy öt óra, egy perccel sem több). Az esti kijárási tilalom ideje
alatt vigasztalásképpen folytatásos regényeket olvas: Mogadori emberek,
Hogy senki se haljon meg, Kuzinom, Rachel, A citadella. Állandóan
történeteket talál ki, találkozásokról fantáziál, aztán esténként maszturbál az
ágyban. Eljátszik a gondolattal, hogy kurvának áll, csodálja a fényképen
látható szőke lányt és még másokat is az eggyel fölötte lévő osztályból,
akikhez képest szutykosnak érzi a testét. Szeretne olyan lenni, mint ők.
A moziban látta az Országúton, A kiugrott pap, a Vágyakozás, Esőzés
Ranchipurban, a Cadix szépe című filmeket; több olyan film van, amelyre a
szülői tilalom miatt hiába ácsingózik – A szerelem gyermekei, Zsendülő
vetés, Az éjszaka lányai –, mint ahányat megnézhet.
(Felmenni a városba, álmodozni, maszturbálni és várakozni – így is össze
lehet foglalni, miből áll egy vidéken töltött kamaszkor.)
Mit tud a világról azon kívül, amit az iskolában tanult hetedik osztályos
koráig, milyen nyomot hagytak benne azok a jelentős vagy apró-cseprő
események, amelyekre később, ha egy véletlenszerűen elkapott mondatban
hallunk róluk, azt mondjuk majd, „emlékszem”?
a nagy vasutassztrájk ’53 nyarán a Ðiện Biên Phủ-i vereség
Sztálin halála, amelyet egy hideg márciusi reggelen jelentett be a rádió,
amikor a gyerekek induláshoz készülődtek az iskolába az alsós gyerekek
felsorakozása a menza előtt, hogy megigyák a Mendès France által előírt
tejet az iskola összes diákja által kötött darabokból összevarrt takaró,
amelyet Pierre abbénak^12 küldtek el, akinek a szakálláról disznó viccek
keltek szárnyra a tömeges oltás, amikor a polgármesteri hivatalban a város
összes lakosa megkapta a himlő elleni vakcinát, mert Vannes-ban többen
belehaltak a betegségbe a hollandiai árvíz
Biztosan nem tud az algériai zavargások legújabb epizódjáról, a csapdába
csalt és legyilkolt katonákról, csak később fogja megtudni, hogy ’54
novemberében, mindenszentek napján kezdődtek az összetűzések, és
pontosan emlékszik arra, ahogy ott ült a szobájában az ablak mellett,
lábával az ágyra támaszkodva, és nézte, ahogy az egyik szemközti házból a
vendégek egymás után kimennek a kertbe, hogy a vakfal mögött vizeljenek,
így aztán soha nem fogja elfelejteni sem az algériai felkelés dátumát, sem
azt a délutánt mindenszentekkor, amelyről egy különösen éles kép, egyfajta