Annie Ernaux - Évek

pőre tény vésődött az emlékezetébe: egy fiatalasszony guggol a fűben, aztán
felkel, és lesimítja a szoknyáját.
Ugyanebbe a törvénytelen emlékezetbe kerültek, azok közé a dolgok
közé, amelyeket elképzelhetetlen, szégyenletes vagy őrültség volna
kimondani:
egy barna folt egy lepedőn, amelyet három éve halott nagymamája
hagyott az anyjára – ez a kitörölhetetlen folt olyan erőteljesen vonzza és
taszítja, mintha eleven emberi lény volna a szülei közötti jelenet a felső
tagozatos felvételi vizsgája előtti vasárnap, amikor az apja meg akarta ölni
az anyját, és lerángatta a pincébe, a tönk mellé, amelybe bele volt szúrva a
sarló az emlék, amelyik mindennap eszébe jut, amikor az iskolába vezető
utcán elhalad a töltés mellett, ahol két évvel azelőtt egy januári vasárnap
látta, ahogy egy rövid kabátos kislány egyik lábát mulatságképpen
belemélyeszti a vízzel telt agyagba. Másnap látszott a lábnyoma, és még
hónapokig ott maradt.
A nyári vakáció a hosszú unalom időszaka, amikor apró-cseprő
tevékenységek töltik ki a napokat:
a rádióban követni a Tour de France szakaszait a beérkező
versenyzőkkel, külön erre a célra rendszeresített füzetbe ragasztani a
győztes fényképét az utcán látott autók rendszámtáblájáról leolvasni a
megyék irányítószámát a területi lapban ismertetéseket olvasni a filmekről,
amelyeket nem fog látni, és a könyvekről, amelyeket nem fog elolvasni
szalvétatartót hímezni kinyomni a mitesszereit anélkül, hogy Eau Précieuse-
t vagy citromkarikákat használna bemenni a városba samponért, vagy hogy
megvegye a Petit Classique Larousse-sorozat egyik kötetét, és közben
lesütött szemmel haladjon el a kávéház előtt, ahol a fiúk flippereznek
A jövő beláthatatlanul nagy ahhoz, hogy elképzelje, majd beteljesül, és
kész.
Amikor hallja, hogy az alsó tagozatos kislányok a Cueillons la rose sans
la laisser flétrir című dalt éneklik az iskolaudvaron, az az érzése, hogy ő
már nagyon régen volt gyerek.
Az ötvenes évek közepén a családi étkezésekkor a kamaszok az asztalnál
maradtak, némán hallgatták a társalgást, udvarias mosollyal nyugtázták a
testi fejlődésükkel kapcsolatos elismerő megjegyzéseket, a vicceket,
amelyeken nem tudtak nevetni, és a sikamlós célzásokat, amelyektől
szemérmesen el kellett volna pirulniuk, csak a tanulmányaikra vonatkozó,
óvatosan feltett kérdésekre válaszoltak, nem érezték még úgy, hogy