Annie Ernaux - Évek

kíváncsi érdeklődésére és biztatására volt szükség, hogy elmenjünk az első
randevúra.
A múltat és jelent elválasztó távolság talán abban a fénycsíkban mérhető,
amely a felvétel időpontjától függetlenül örökös alkonyi félhomályban úszó
fekete-fehér fényképen bebújik a földön az árnyékok közé, felkúszik az
arcokra, kirajzolja egy ruha ráncait.
Ezen a fényképen egy magas, kerek arcú lány látható oldalnézetből, sötét,
egyenes szálú, félhosszú hajjal, napfénytől pislogó szemmel, csípőjét kissé
előredönti, ami előnyös szögben emeli ki combvonalát a szoros,
lábszárközépig érő szoknyában. Pulóvere alatt Pán Péter-galléros blúzt
visel, a fény jobb arcán végigsimítva megvilágítja hegyes mellét. Egyik
karja takarásban, a másikat lógatja, a feltűrt mandzsetta alatt látszik
karórája és széles keze. Ha az iskola kertjében készült felvétellel hasonlítjuk
össze, feltűnő a különbség. A járomcsontot és az itt fejlettebb mellek
formáját leszámítva semmi sem emlékeztet a két évvel ezelőtti, szemüveges
lányra. Egy utcára nyíló udvaron áll, egy toldott-foldott ajtajú, alacsony
fészer előtt, amilyet gyakran látni a falvakban és a külvárosokban. A
háttérben magas töltés tetején három fatörzs ágaskodik az ég felé. A
fénykép hátán felirat: 1957, Yvetot.
A felvételen mosolygó lány az adott pillanatban valószínűleg csak
magára gondol, a róla készülő képre, amely azt az új lányt örökíti meg, aki
hamarosan lesz belőle:
szobája rejtekében Sidney Bechet-t, Édith Piafot és a Guilde
Internationale du Disque lemezkiadó 33-as fordulatszámú dzsesszlemezeit
hallgatva életvezetéssel kapcsolatos mondatokat jegyzetfüzetbe gyűjtve −
attól, hogy könyvekben olvashatók, máris igaznak tűnnek, csak az az igazi
boldogság, amelyet a jelenben is annak érzünk
Most már tisztában van a társadalmi helyzetével − náluk nincs se
hűtőszekrény, se fürdőszoba, udvari vécéjük van, és még soha nem járt
Párizsban −, és tudja, hogy osztálytársnői felsőbb rétegekhez tartoznak.
Reméli, hogy ők ezt nem veszik észre, vagy megbocsátják neki, mert
„jópofa“ és „laza”, olyan kifejezéseket használ, mint „kéglim“ és
„cidrizek”.
Minden erejével arra törekszik, hogy „stílusa legyen“. Továbbra sem tud
mit kezdeni rövidlátó szemüvegével, amelyben kisebbnek látszik a szeme,
és „stréber” benyomást kelt. Ha leveszi, senkit sem ismer fel az utcán.