Annie Ernaux - Évek

A Híd a Kwai folyón zenéjét hallgatva úgy éreztük, hogy az életünk
legszebb nyara vár ránk. A sikeresen letett érettségi egy csapásra
biztosította helyünket a társadalomban, mintha megszolgáltuk volna a
felnőttek közössége által belénk helyezett bizalmat. A szülők mindent
megtettek, hogy a rokonokat és barátokat végiglátogatva szétkürtöljék a
dicső hírt. A július azonban, bár ezt eleinte nem vettük észre, egyre inkább
emlékeztetett az előző évire: a szétfolyó órák olvasással, lemezhallgatással,
versíráskísérletekkel teltek. Alábbhagyott a lelkesedés. Csak akkor tudtunk
újra örülni a sikernek, ha arra gondoltunk, milyen lett volna a vakáció, ha
nem megyünk át a vizsgán. Az igazi jutalom az lett volna, ha olyasféle
szerelmet élhetünk át, mint amilyet a Ifjúkorom Marianne-ja című filmben
láttunk. Addig jobb híján flörtöltünk, titokban találkozgattunk egy fiúval,
aki minden egyes randevún kicsit lejjebb merészkedett, és akivel hamarosan
szakítanunk kellett, mert az ember mégsem szeretkezhet életében először
egy olyan fiúval, akinek a barátnői szerint vörhenyes az arca.
A tér végre tágulni kezdett, ezen a nyáron vagy talán egy másikon. A
leggazdagabbak Angliába mentek, vagy a Côte d’Azurre utaztak a
szüleikkel. A többiek szünidei táborokban dolgoztak
gyermekfelügyelőként, gyerekdalokat dúdolva rótták az utakat tucatnyi
nyakukba csimpaszkodó kislány vagy nyafogós kisfiú társaságában, vállon
átvetett táskájukban kígyóméreg-ellenszérummal és uzsonnáscsomagokkal,
otthoni környezetükből kiszakadva felfedezhették Franciaországot, és
közben pénzt kerestek, amiből megvehették a tanévkezdéshez szükséges
könyveket. Életükben először fizetést és társadalombiztosítási számot
kaptak. Büszkék voltak a rájuk bízott felelősségre, átmenetileg azt a világi
és köztársasági eszményt testesítették meg, amelynek vidám gyakorlati
alkalmazását jelentették az „aktív nevelési módszerek”. Miközben a
mosdókagylók előtt alsónadrágban felsorakozó Oroszlánkölykök
tisztálkodását felügyelték, vagy az ebédlőt, ahol a tejberizses tál érkezése
lelkes üvöltést váltott ki az asztalokat körülülő nyughatatlan
gyerekseregből, mélységesen hittek abban, hogy egy igazságos, harmonikus
és jó világrend építéséhez járulnak hozzá. Mindent összevetve kimerítő és
dicsőséges vakációk voltak ezek. És biztosan tudtuk, hogy sohase felejtjük
el, ahogy a nemek keveredésének újszerű élményétől megmámorosodva, a
szülők tekintetétől végre távol, farmernadrágban és kezünkben Gauloise
cigarettával, kettesével szedve a lépcsőfokokat, bulizni siettünk a pincébe,
ahonnan kihallatszott a zene, és ízig-vérig áthatott bennünket a mulandó