Annie Ernaux - Évek

De azért a lányok egyre messzebbre mentek a flörtölésben, olyasmiket
csináltak, amiket csak az orvosi szakkönyvekben lehet néven nevezni, mint
felláció, cunnilingus vagy olykor szodómia. A fiúk nevetségesnek érezték
az óvszert, és nem voltak hajlandók apáik megszakításos módszerét
alkalmazni. Mindenki a fogamzásgátló tablettáról álmodozott, amit a
híresztelések szerint Németországban már lehetett kapni. Szombatonként
egymást követték az esküvők a fehér fátylas menyasszonyokkal, akik hat
hónappal később erőtől duzzadó csecsemőknek – állítólagos
koraszülötteknek – adtak életet. Brigitte Bardot szabadossága, a szüzességet
betegségnek tekintő fiúk csúfolódása, a szülők és az egyház előírásai között
őrlődve nem volt választásunk. Senki nem gondolkozott azon, meddig lesz
tilos az abortusz és a házasság nélküli együttélés. A kollektív változások
jelei nem érzékelhetőek az egyedi életsorsokban, legfeljebb abban a
kiábrándultságban és fáradtságban, amely miatt titokban egyszerre több
ezer ember érzi úgy, hogy „szóval mindig minden marad a régiben”.
Préselt mintás jegyzetfüzet lapjai közé csúsztatott fekete-fehér
csoportkép, huszonhat fiatal lányt látni rajta, három sorba rendeződve
állnak az udvaron egy gesztenyefa lombja alatt, egy sokosztatú ablakokkal
díszített épület homlokzata előtt, amely ugyanúgy lehetne kolostor, mint
iskola vagy kórház. Mindegyik világos egyenruhát visel, olyanok, mint egy
sereg ápolónő.
A fénykép alatt kézírással ez olvasható: Jeanne d’Arc Gimnázium –
Rouen – Filozófiai osztály, 1958–1959. Nem tüntették fel rajta a diáklányok
nevét, mintha akkor, amikor az osztálybizalmi átadta nekik a képeket,
mindenki biztos lett volna abban, hogy az összesre emlékezni fog. Nyilván
senki sem tudta elképzelni, hogy negyven évvel később idős asszonyként
fogja nézni ezeket az akkor ismerős arcokat, és semmi mást nem lát a
csoportképen, mint három sor csillogó szemű, merev tekintetű fiatal lányt.