Annie Ernaux - Évek

Az első sorban levő lányok fémvázas széken ülnek, összekulcsolt kezük a
térdükön nyugszik, szorosan összezárt lábukat előrenyújtják vagy behúzzák
az ülés alá, csak egyikük teszi keresztbe. A második és harmadik sorban a
lányok állnak – a harmadik sor egy padon –, őket derékig lehet látni. Csak
hatan vágták zsebre a kezüket, ami akkoriban illetlenségnek számított,
ebből is látszik, hogy ebbe a gimnáziumba főleg polgárcsaládok gyerekei
jártak. Négy kivétellel az összes lány halványan mosolyogva néz a
fényképezőgép lencséjébe. Hogy mit néznek – a fényképészt, egy falat vagy
más diákokat? –, az nem derül ki.
A második sorban áll, balról a harmadik. Nehéz felismerni az előző, alig
két évvel korábbi fényképen provokatív pózban megörökített kamasz lányt
ebben a diáklányban, aki megint szemüveget hord, és haját varkocsban
fogja össze, amelyből egy tincs a nyakába hullik. A begöndörített frufru
nem változtat az összhatás komolyságán. Arcán semmi nyoma annak, hogy
testestül-lelkestül fogva tartja a fiú, aki ezen a nyáron félig-meddig elvette a
szüzességét, mint az a vérpecsétes bugyi is tanúsítja, amelyet titokban őriz
egy szekrényben, a könyvek közé rejtve. Annak sincs nyoma, hogy mivel
tölti az idejét: órák után az utcákon lófrál, azt remélve, hogy viszontlátja a
fiút, aztán hazamegy a leánykollégiumba, és sír – órákig ül egy-egy
megírandó filozófiai esszé fölött anélkül, hogy megértené a kérdést –,
amikor szombatonként hazamegy a szüleihez, egész álló nap az Only You-t
hallgatja, és teletömi magát kenyérrel, keksszel és csokoládéval.
Semmi nyoma a létezés súlyának, amelytől meg kell szabadulnia, hogy
elsajátítsa a filozófia nyelvét. Hogy a lényegre és a kategorikus
imperatívuszra koncentrálva leigázza a testét, elfojtsa az étvágyát, ne járjon
folyton az eszében elmaradó menstruációja. Annyit gondolkozzon a
valóságon, hogy az elveszítse valódiságát, elvont, megfoghatatlan dolog,
szellemi termék legyen belőle. Néhány héttel később abbahagyja az evést,
fogyasztótablettát vásárol, puszta tudat lesz belőle. Amikor iskola után
hazafelé baktat a vásári bódékkal szegélyezett boulevard de la Marne-on, az
üvöltő zene baljóslatú jelként kíséri.
A fényképen látható huszonhat lány közül nem mindegyik beszél a
másikkal. Mindegyik legfeljebb egy tucat másik lánnyal van kapcsolatban,
nem vesz tudomást a többiekről, és azok sem róla. Ösztönösen tudják, mit
kell tenniük, ha a gimnázium közelében összetalálkoznak, megvárják-e
egymást vagy sem, csak rámosolyogjanak a másikra, vagy észre se vegyék.
A metafizika-órától a tornaóráig a névsorolvasáskor jelennel felelő hangok,