Annie Ernaux - Évek

Már nem hozta lázba a társaságot a megszállás és a bombatámadások
emléke. Nem idézték fel, milyen érzések keringtek bennük akkoriban. Ha
valaki az ebéd végén megjegyezte, „na, ez se lesz a fritzeké”, már csak egy
szállóigét idézett.
Mi is úgy éreztük, hogy a háború utáni időszak hosszú vasárnapjai, a
dalok, a Fleur de Paris és a Le Petit Vin blanc egy végleg lezárult
időszakhoz, a gyerekkorhoz tartoznak, amelyről hallani sem akartunk, és ha
valamelyik nagybácsi megpróbált visszatérni rá, „emlékszel még arra,
amikor megtanítottalak biciklizni?”, öregnek találtuk. A hangok morajában,
a születésünk óta ismert, de nekünk már idegen szavakat, kifejezéseket
hallva más vasárnapok összemosódó képei között lebegtünk, alámerültünk
abba az időbe, amelyről a felnőttek beszélgettek, amikor mi a túl sok
játéktól kifulladva visszaültünk az asztalhoz a desszertre, hogy aztán
meghallgassuk azokat a refréneket, amelyeket ma már senkinek sem jut
eszébe elismételni.
Ennek a fekete-fehér képnek az előterében három lány és egy fiú látható
hason fekve, testük deréktól lefelé takarásban van. Mögöttük két fiú,
egyikük előredöntött törzzsel áll, a háttérben a kék éggel, a másik térdel, és
kinyújtott karjával az egyik lányt bökdösi. A háttérben ködben úszó völgy.
A fénykép hátoldalán felirat: Cité universitaire. Mont-Saint-Aignan. 63.
június. Brigitte, Alain, Annie, Gérald, Annie, Ferrid.
Ő a középső lány. George Sand frizurájára emlékeztető, középen
kettéválasztott hajával, fedetlen, széles vállával ő a „legnőiesebb”. Földre
simuló mellkasa alól kikandikáló kezét furcsa módon ökölbe szorítja. Nincs
rajta szemüveg. A fénykép a vizsgaidőszak végén, az eredményhirdetés
előtt készült. Az átalvatlan éjszakák időszaka ez, amikor a bárokban és
bérelt szobákban folytatott beszélgetések után az óvatlan, simogató kezek
meztelen testekhez értek a La Javanaise zenéjére. A délutáni alvásoké,
amelyek után olyan bűntudattal tér magához, mintha kiszakadt volna a
világból, mint aznap, amikor Jacques Anquetil már rég megnyerte a Tour de
France-t, mire ő felocsúdott álmából. Most már ő is bulizik, de untatja a
dolog. A fényképen mellette álló két lány polgárcsaládból származik. Úgy
érzi, nem tartozik közéjük, erősebb és magányosabb náluk. Túl sokat jár
össze velük, együtt buliznak, és ezt az erkölcsi hanyatlás jelének látja.
Ugyanakkor gyerekkora munkásvilágához, szülei kiskereskedéséhez sincs
már köze. Átkerült a másik oldalra, de aligha tudná megmondani, minek a