Annie Ernaux - Évek

nappaliba, Dunlopillo matracot, bútorokat – szekretert vagy komódot –,
amelyeknek a nevét is csak regényekből ismerték. Bújták a
régiségkereskedéseket, a vendégeket füstölt lazaccal, rákkal töltött
avokádóval, burgundiai húsfondüvel kínálták, rendszeresen olvasták a
Playboy, a Lui és a Barbarella magazint, a Le Nouvel Observateurt,
Teilhard du Chardint, a Planète folyóiratot, elálmodoztak az
apróhirdetéseken, amelyek „dressing-roomos“ luxuslakásokat kínáltak
különböző „rezidenciákon” – már maga a szó is fényűzést sugallt –,
életükben először repülőgépre ültek, eltitkolva szorongásukat, és
elérzékenyültek, amikor a földre lepillantva zöld és aranyszínű négyzetek
tárultak a szemük elé, bosszankodtak, hogy még mindig nem kaptak
telefont, holott már egy éve kérték. Mások nem értették, mi haszna volna az
otthoni telefonnak, és továbbra is a postára jártak, ahol az alkalmazott
feltárcsázta a számot, és megmondta, melyik fülkébe menjenek.
Az emberek nem unatkoztak, ki akarták használni a kínálkozó
lehetőségeket.
A Milyen lesz a világ 1985-ben? című, nagy sikert arató jelentés sugárzó
jövőt vázolt fel, amelyben a nehéz és piszkos fizikai munkát robotok végzik
majd, és minden ember hozzájut a kultúrához és a tudáshoz. A távoli Dél-
Afrikában végzett első szívátültetés hírére az emberek valahogy úgy
érezték, hogy az emberiség egy lépéssel közelebb került a halál
eltörléséhez.
A dolgok bősége elfedte a szegényes gondolatokat és megkopott hiteket.
A fiatal tanárok a saját gimnáziumi éveikből ismert Lagarde–Michard-
irodalomkönyvből tanítottak, jó pontokat osztogattak, megíratták a
negyedévi dolgozatokat, szakszervezetekhez csatlakoztak, amelyek minden
egyes közleményükben kijelentették: „Hátrál a hatalom!”. Az apáca című
Rivette-filmet betiltották, az erotikus könyveket postai úton kellett
megrendelni a Terrain Vague Kiadótól. Sartre és Beauvoir nem vállaltak
tévészereplést (de ez senkit nem érdekelt). Elnyűtt értékek és nyelvek
maradtak érvényben. Később, amikor visszaemlékeztünk az esti mese
medvéjének jóságosan korholó hangjára, úgy éreztük, hogy elalvás előtt De
Gaulle igazgatta el ágyunkon a takarót.
Társadalmi mozgások indultak el minden irányban, a parasztok a
hegyekből a völgyekbe, a városközpontokból elűzött egyetemisták a
dombokon kialakított campusokra költöztek, Nanterre-ben ugyanúgy a
sárban botladoztak, mint a nyomornegyedekben élő bevándorlók. A