Annie Ernaux - Évek

kalandot láttunk benne, utolsó haladékot a megállapodott élet megkezdése
előtt.
Amikor a fiatal házaspár mindkét tagjának biztos munkája lett,
bankszámlát nyitottak, hitelt vettek fel, hogy kombinált hűtőszekrényt,
tűzhelyet stb. vásároljanak, a házasságnak köszönhetően csodálkozva
fedezték fel, milyen szegények, mennyi mindenük nincs mindabból, amiről
korábban nem is tudták, mennyibe kerül, fel sem merült bennük, hogy
szükségük volna rá, most meg olyan nélkülözhetetlennek tűnt. Egyik napról
a másikra felnőttek lettünk, akiknek a szülők végre rendreutasítás nélkül
átadhatták az élet gyakorlati tudnivalóit, a takarékoskodástól a
gyerekfelügyeleten át a parkett-tisztításig. Furcsa, de büszkeséget keltő
érzés volt, ha „madame”-nak szólítottak minket, és utána valaki más nevét
mondták. Kulcskérdés lett az élelem, a tápanyagellátás napi kétszeri
biztosítása. Olyan boltokba kezdtünk járni, amelyeket korábban csak hírből
ismertünk, szorgalmasan látogattuk a Casino üzletláncot, a Prisunic és a
Nouvelles Galeries élelmiszerrészlegeit. Időnként megszólalt bennünk a
régi életünk iránti nosztalgia, szerettünk volna moziba menni vagy éjszaka
csavarogni a barátainkkal, de ez a gondtalanság iránti vágy végleg
megszűnt a baba érkezésével, mert a sötét moziteremben ülve, ahol Agnès
Varda Boldogság című filmjét vetítették, egyfolytában a bölcsőjében
egyedül hagyott kicsire gondoltunk, aztán amint hazaértünk, odasiettünk
hozzá, és megkönnyebbülten állapítottuk meg, hogy kis kezét ökölbe
szorítva, békésen szuszogva alszik. Így aztán – a társadalomba való
tökéletes beilleszkedés jeleként – vettünk egy televíziót. Vasárnap
délutánonként az Égi lovasok és a Földre szállt boszorkány című sorozatot
néztük. A tér összeszűkült, az idő szabályos rendbe szerveződött, a
munkaórákat a bölcsőde, az esti fürdő, a Bűvös körhinta rajzfilmsorozat
aktuális epizódja, a szombati bevásárlás követte. Felfedeztük a rendezett
élet boldogságát. A személyes tervekről – festés, zene, írás – való lemondás
feletti szomorúságot kárpótolta az öröm, hogy a család ügyét mozdítjuk
előre.
Döbbenten állapítottuk meg, milyen szédítő gyorsasággal alakultunk át
valamennyien áthatolhatatlan, mozdíthatatlan sejtekké, fiatal párokként,
fiatal szülőkként csak egymással érintkeztünk, az egyedülállókat olyasféle
éretlen egyedeknek tekintettük, akiknek fogalmuk sincs a havi
törlesztőrészletekről, a Blédina bébiételes üvegekről és dr. Spockról, és
lelkünk mélyén sértőnek éreztük, hogy szabadon mehetnek bárhova.