Annie Ernaux - Évek

szabad Québec! (mintha azáltal, hogy Mitterrand-nal szemben
pótválasztásra kényszerült, szabad utat kapott volna az addig elfojtott
tiszteletlenség, és hirtelen kiderült volna, milyen szenilis a tábornok, akit a
Le Canard enchaîné című szatirikus lap már csak „Pótválasztott Charles”
néven emlegetett). Dicsértük Mendès France intelligenciáját és
kikezdhetetlen erkölcsiségét, latolgattuk Giscard d’Estaing, Deferre, Rocard
jövőbeni esélyeit. A békés vita zsivajában különféle gunyoros
megjegyzések hangzottak el a titkosrendőrökről, Mauriacról és
torokhangjáról, Malraux tikjeiről (amióta láttuk a hivatalos ünnepségeken
elegáns felöltőt viselő írót, akit korábban Az ember sorsa című regény
forradalmár hősével, Csennel azonosítottunk, elvesztettük az irodalomba
vetett hitünket).
A háborút már csak személyes életükből merített anekdotákban
emlegették az ötven év fölöttiek, olyan dicsfényt vonva maguk köré, hogy a
harminc év alattiak szenilis fecsegőket láttak bennük. Úgy gondoltuk, hogy
erre a célra ott vannak a hivatalos megemlékezések, beszédekkel és
koszorúzással. Előkerültek a negyedik köztársaság időszakából ismert
nevek, Bidault, Pinay, de mi semmilyen emlékképet nem őriztünk róluk,
csak annyit tudtunk, hogy akkoriban már mi is „itt voltunk“, és látva,
milyen indulatot váltanak ki mind a mai napig – „az a gyalázatos Guy
Mollet” –, csodálkozva állapítottuk meg, hogy fontos szerepet játszhattak.
Algéria időközben anyagilag előnyös megbízatások terepe lett fiatal tanárok
számára, és már senki sem hozta szóba.
A fogamzásgátlás túlságosan riasztó téma volt ahhoz, hogy a családi
asztalnál előkerüljön. Az abortusz szót senki sem merte a szájára venni.
Lecseréltük a tányérokat a desszerthez, kissé keserűen, mert a burgundiai
húsfondü hiába keltett érdeklődést, nem aratott sikert, gratulációk helyett
jobbára csak leereszkedő megjegyzésekben részesültünk, ami meglehetősen
kiábrándító volt azok után, hogy mennyit vesződtünk a mártásokkal. A kávé
után leszedtük az asztalt, következett a bridzsparti. Apósunk egyre
harsányabban hallatta whiskytől elmélyült hangját. Hihetetlen, de még
mindig elhangzott a mondás: Tízezer angol a Temzébe esett, mert nem
játszotta meg az adut. Újdonsült rokonaink jóllakottságtól derült arca láttán,
a délutáni alvásból felkelni akaró gyerek dudorászását hallva hirtelen
átfutott rajtunk, hogy mindez tünékeny pillanat csupán. Meglepő volt, hogy
ott vagyunk, hogy elértük, amire vágytunk, van férjünk, gyerekünk,
lakásunk.