Annie Ernaux - Évek

öltve, tudtuk, hogy mindennek vége. Egyértelműen kiderült, hogy két világ
van, és dönteni kell. A hivatalosan kiírt választások nem adtak erre
lehetőséget, hiszen csak a régi tisztségviselőket juttatták új mandátumhoz.
A fiatalok fele egyébként sem töltötte még be a huszonegyedik életévét,
nem szavazhatott. A gimnáziumokban és a gyárakban a CGT szakszervezet
és a kommunista párt a munka felvétele mellett döntött. Úgy éreztük, hogy
a parasztok lassú, darabos stílusát utánzó szóvivőik alaposan csőbe húztak
bennünket. El is terjedt róluk, hogy „a hatalom objektív szövetségesei“ és
„sztálinista árulók”, később egyesek közülük hosszú éveken át a
legkülönbözőbb támadásoknak voltak kitéve a munkahelyükön.
Zajlottak a vizsgák, jártak a vonatok, újra volt benzin. Elutazhattunk
vakációra. Július elején az egyik párizsi vasútállomásról a másikra busszal
utazó vidékiek a helyreállított kövezeten rázkódó járműben semmit sem
éreztek a történtekből. Amikor néhány héttel később visszatértek, a sima
aszfalton guruló buszban azon gondolkodtak, hova került vajon az a több
tonna macskakő. Az volt az érzésünk, hogy több minden történt két hónap
alatt, mint máskor tíz év alatt, de mi valahogy semmire se jutottunk. Egy
adott pillanatban lemaradtunk valamiről, de nem tudtuk, mikor – vagy
egyszerűen csak hagytuk, hogy történjenek a dolgok.
Mindenkiben gyökeret vert a hit, hogy a közeljövőben, pár hónapon vagy
legfeljebb egy éven belül komoly összetűzésekre kerül sor. Hogy forró lesz
a helyzet ősszel vagy tavasszal [aztán egy idő után nem gondoltunk erre
többet, és ha kezünkbe került egy régi farmer, megjegyeztük: „ez volt
rajtam ’68 májusában“]. „Egy újabb május” remény volt azoknak, akik a
visszatértén és egy másik társadalom eljövetelén munkálkodtak,
lidércnyomás azoknak, akik ezt mindenáron meg akarták akadályozni,
börtönbe vetették Gabrielle Russier-t,^18 az összes hosszú hajú fiatalban
„baloldalit” gyanítottak, lelkesen fogadták a tüntetők megfékezését célzó
törvényt, és mindent elítéltek. A munkahelyeken az emberek két táborra
szakadtak, a májusi sztrájkolók és nem sztrájkolók kölcsönösen
kiközösítették egymást. A májusi hónapból osztályozási szempont lett, ha
valakivel találkoztunk, azon gondolkodtunk, melyik oldalon állt az
események idején. Mindkét oldalt ugyanaz a kérlelhetetlenség jellemezte,
semmit sem bocsátottunk meg egymásnak.
Mi, akik az Egységes Szocialista Pártban maradtunk, hogy
megváltoztassuk a társadalmat, felfedeztük a maoistákat, a trockistákat,
egyik napról a másikra eszmék és fogalmak tömkelegével szembesültünk.