Annie Ernaux - Évek

kék egére, és arra gondoltunk, mi fogunk elsőként véget vetni a nők
évezredek óta tartó kivérzéses halálának. Ugyan ki feledkezhetne meg
rólunk.
Mindenki magára szabta a forradalmat, kora, foglalkozása és társadalmi
osztálya, érdeklődése és a megannyi réges-rég benne munkáló bűntudat
szerint; önkéntelenül is követtük a mulatságra, örömszerzésre és önképzésre
szóló felhívásokat: az ember nem maradhat élete végéig ostoba. Egyesek
füvet szívtak, kommunában éltek, gyári munkások lettek a Renault-nál,
Katmanduba mentek, mások Tabarkában töltöttek egy hetet, a Charlie
Hebdo, a Fluide glacial, a L’Écho des savanes, a Tankonalasanté, a Métal
hurlant, a La Gueule ouverte című szatirikus politikai lapokat,
képregénymagazinokat olvasták, virágokat ragasztottak a kocsiajtajaikra,
Che Guevarát és a napalmbombától égési sérüléseket szenvedett vietnámi
kislányt ábrázoló vörös plakátokat tűztek a szobájuk falára, Mao-öltönyt
vagy ponchót viseltek, és néhány padlóra helyezett párnával a földön
rendezkedtek be, tömjénes pálcikákat égettek, fitoterápiás termékeket
vásároltak, megnézték a Grand Magic Circus produkcióit, Az utolsó tangó
Párizsban és az Emmanuelle című filmet, felújítottak egy régi tanyát
Ardèche-ben, előfizettek az Ötvenezer fogyasztó című fogyasztóvédelmi
lapra, mert gyomirtó volt a vajban, nem hordtak többé melltartót, a Lui
című erotikus magazint az asztalon hagyták, ahol bármikor megtalálhatták a
gyerekek, akiktől egyébként azt kérték, hogy szólítsák őket a
keresztnevükön, mintha barátok lennének.
Mintákat kerestünk térben és időben, Indiában és a Cévennes
hegységben, az egzotikumban és a paraszti életformában. Volt ebben valami
tisztaság utáni vágyakozás.
Akikben a legerősebb volt az újjászületés iránti vágy, azok, ha nem
tudtak mindent otthagyni, feladni munkát és lakást, hogy leköltözzenek
vidékre – folyton halogatták ezt a tervet, de kétségük sem volt afelől, hogy
egy nap megvalósítják –, zord vidékek elszigetelt falvaiba mentek
vakációzni, megvetették a tengerpartot, ahol az emberek idióta módon
sütkéreznek a napon, és a szülőföldjüket, ahol a jellegtelen tájat
„elcsúfította” az ipari fejlődés. A látszólag évszázadok óta változatlan, sivár
tájakon élő szegényparasztokat viszont autentikusnak tartották. Történelmet
akartak csinálni, de semmit sem csodáltak annyira, mint az évszakok
körforgását és az ősidők óta ismétlődő mozdulatokat – és fillérekért vettek
egy régi kunyhót ugyanezektől a parasztoktól.