Annie Ernaux - Évek

neve is mértéktelenséget sugallt, Tousalon, Mondial Moquette, Cuircenter,
és egy csapásra valószerűvé tette a kereskedelmi rádiók reklámjait, Hát
persze hogy Saint-Maclou^19
A szeme elé kerülő látványban soha nem volt rend és harmónia.
Másik tér-időbe, másik világba csöppentünk, valószínűleg a jövőébe. Így
aztán nem is nagyon tudtuk definiálni, csak megtapasztalni, amikor a
gördeszkázókat kerülgetve átsétáltunk a Kék torony lábánál fekvő téren,
olyan emberek között, akiket soha nem fogunk megismerni. Tudtuk, hogy
több ezren vagyunk itt, innen a Défense negyedig több millióan, de sosem
gondoltunk a többiekre.
Párizs itt igazából nem létezett. Egy idő után belefáradtunk abba, hogy
szerdánként és vasárnaponként odamenjünk, és megmutassuk a
gyerekeknek az Eiffel-tornyot és a Grévin múzeumot, vagy sétahajózzunk a
Szajnán. Nem hívogattak már a gyerekkori álmainkban oly gyakran
szereplő történelmi helyszínek, mint Versailles vagy Chantilly, amelyek az
útjelző táblák szerint elérhető távolságra voltak. Vasárnap délutánonként
otthon maradtunk, néztük a tévében a Le Petit Rapporteur című szatirikus
hírműsort, és barkácsoltunk.
Leggyakrabban szükségképpen a nagy, háromszintes, üvegtetős,
szökőkutakkal és padokkal díszített bevásárlóközpontba mentünk, ahol a
tömeg ellenére csak tompa zaj morajlott a langyos levegőben, és a gyengén
megvilágított folyosók éles kontrasztot alkottak a ragyogó fényben
tündöklő kirakatokkal meg a közvetlenül egymásba nyíló
üzlethelyiségekkel, ahol az ember szabadon járhatott ki-be, nem kellett se
betolnia az ajtót, se köszönnie. Még soha nem láttuk ilyen szépnek a
ruhákat és az élelmiszereket – ott voltak karnyújtásnyira, megszerezhettük
őket a vásárlás hagyományos rítusai nélkül. Az üzletek játékos elnevezése –
la Froquerie, la Carterie, la Djinnerie – gyermeki felelőtlenségérzetet
biztosított az áruk közti kutakodáshoz. Megfeledkeztünk a korunkról.
Mintha egy másik énem járt volna vásárolni a Prisunicbe vagy a
Nouvelles Galeries-be. A Dartyban vagy a Pier Import-ban úgy horgadt fel
bennünk a vásárlási vágy, mintha egy elektromos gofrisütő vagy japán
lámpa megszerzésével más emberekké válhattunk volna, olyasféle
átalakulást reméltünk, mint tizenöt éves korunkban a divatszavak és a
rock’n’roll ismeretétől.
Vattaszerű jelenben tapogatóztunk, és nem tudtuk megmondani, mi ennek
az oka: az, hogy egy múlt nélküli városba költöztünk, az, hogy csak a