Annie Ernaux - Évek

Csak az számított valóságnak, amit a tévében lehetett látni. Mindenkinek
volt színes tévéje. Az idősek délben, műsorkezdéskor bekapcsolták, és
esténként elaludtak a monoszkóp kimerevedő képe előtt. Telente a hívőknek
nem kellett misére menniük, megnézhették otthon Az Úr napja vasárnapi
műsorát. A háziasszonyok vasalás közben az egyes csatornán nézték az
aktuális sorozatot, vagy a kettesen az Asszonyok ma című női
magazinműsort. Az anyáknak nyugtuk volt, ha a gyerekek a Szerdai
látogatók vagy a Walt Disney csodálatos világa című sorozat előtt ültek. A
televízió mindenki számára az azonnal és olcsón elérhető szórakozást
jelentette, a feleségek nyugodtak lehettek, hogy a férjük otthon marad, ha
együtt nézik a vasárnapi sportműsort. Megfoghatatlan módon szüntelen
gondoskodással vett körül, ezt éreztette velünk a mindig megértő
műsorvezetők mosolygós arca (Jacques Martin, Stéphane Collaro), jó
kedélye (Bernard Pivot, Alain Decaux). Egyre szorosabb egységbe
kovácsolt minket, ugyanarra voltunk kíváncsiak, azonosak voltak a
félelmeink és az örömeink, megtalálják a kis Philippe Bertrand aljas
gyilkosát, kiszabadítják Empain bárót, visszatér Iránba Khomeini ajatollah?
A televíziónak köszönhetően folyton idézni tudtuk a legfrissebb
eseményeket, napi híreket. Orvosi, történelmi, földrajzi, állattani stb.
ismereteket szerezhettünk. Az általános műveltség kerete kitágult, boldog
és következmények nélküli tudás volt ez, amelyről – az iskolával
ellentétben – csak a beszélgetések során kellett számot adnunk, és előzőleg
mindig megjegyeztük: azt mondták vagy azt mutatták a tévében, amivel hol
a fenntartásunkat akartuk jelezni, hol éppen azt, hogy
megkérdőjelezhetetlen bizonyságról van szó.
Csak a tanárok vádolták a televíziót azzal, hogy elvonja a gyerekek
figyelmét az olvasástól, és elszegényíti a képzeletüket. A gyerekek fittyet
hánytak az intelmekre, torkaszakadtából énekelték, hogy À la pêche aux
moules, moules, moules, Titi és Grosminet (vagyis Tom és Jerry) hangját
utánozták, és olthatatlan lelkesedéssel idézték századszor is a sikamlós
humorral kifordított reklámszövegeket.
A világ legkülönbözőbb történéseit a televízió rögzítette napról napra.
Újfajta emlékezet jött létre. A szemünk elé táruló, aztán elfelejtett ezernyi
virtuális dolog eredeti kísérőszövegétől megfosztva magmává olvadt,
tetején úszkáltak a hosszú ideig sugárzott reklámok, a legeredetibb vagy
leggyakrabban látható arcok, a meglepő vagy erőszakos jelenetek. Az