Annie Ernaux - Évek

megrendezett műsorokban úgy tettek, mintha kérdésekre válaszolva
elmondanák az igazságot. Mivel kapásból idézték a legkülönbözőbb
számadatokat, és soha semmitől nem jöttek zavarba, sejteni lehetett, hogy
előre ismerték a kérdéseket. Ugyanaz volt a feladat, mint az érvelő
fogalmazásokban: meggyőzni. Hétről hétre jöttek sorban egymás után, jó
estét, Madame Georgina Dufoix, jó estét, Monsieur Pasqua, jó estét,
Monsieur Brice Lalonde. Semmit nem jegyeztünk meg az egészből,
legfeljebb egy-egy „velős mondatot”, amelyre amúgy ügyet se vetettünk
volna, ha az éber újságírók nem kürtölik szét diadalmasan.
A tények, az anyagi és szellemi valóság – munkanélküliek, gépkocsi- és
könyveladások, a rák és a halál valószínűsége, „kedvező“ és „kedvezőtlen”
vélemények – számok és százalékok formájában jutottak el hozzánk. A
franciák ötvenöt százaléka úgy gondolja, hogy túl sok az arab,
harminchárom százalékuk rendelkezik DVD-lejátszóval. Kétmillió
munkanélkülit regisztráltak. A számok kizárólag sorsszerűségről és
determinizmusról árulkodtak.
Nem tudtuk volna megmondani, hogy az a homályos, megfoghatatlan
dolog, amit Válságnak neveztek, mikortól kezdve vált mindenki szemében a
világ eredetévé és magyarázatává, az abszolút gonoszság bizonyságává. De
akkor már egyértelműen az volt, amikor a háromrészes öltönyben feszítő
Yves Montand – a Libération támogatásával, amely ekkor már
nyilvánvalóan nem Sartre lapja volt – elmagyarázta nekünk, hogy a
Válságból kigyógyító csodaszer a Vállalat, amelynek eszkatologikus
szépségét később Catherine Deneuve arca és hangja jelenítette meg, amikor
a magántőke előtt megnyíló Banque de Suez szolgáltatásait reklámozta,
miközben lassan feltárultak a pénz hatalmas, fényes kapui – nem úgy, mint
Kafkánál, pedig A per jutott róluk eszünkbe.
A vállalat volt a természeti törvény, a modernség, az ész, az fogja
megmenteni a világot. (Nem értettük, hogy akkor miért vannak
elbocsátások és üzembezárások.) Nem volt mit várni az „ideológiáktól“ és
„bikkfanyelvüktől”. Szánalmas mosolyt keltettek az olyan kifejezések, mint
„osztályharc“, „elköteleződés”, „munka és tőke“ szembeállítása. Mintha
azáltal, hogy kikoptak a használatból, jelentésüket vesztették volna.
Újonnan érkező szavak, a „teljesítmény”, a „kihívás“, a „haszon” váltak az
egyének és tettek kizárólagos mércéjévé. A „siker“ transzcendentális érték
rangjára emelkedett, „a győztes Franciaországot” jelentette Paul-Loup