Annie Ernaux - Évek

Jacques-Napoléon Thuillier, született 1807. július 3-án, napszámos,
Florestine-Pélagie Chevalier, szövőnő. Ragaszkodni kezdtünk a családi
tárgyakhoz és fényképekhez, csodálkoztunk, hogy a hetvenes években
egyáltalán nem bántuk, ha elvesztek, pedig ma annyira hiányoznak. Belső
igényünkké vált „a forrásainkhoz való visszatérés“. Mindenütt előkerült,
milyen fontosak a „gyökerek”.
Központi kérdés lett az identitás, amelynek egészen addig csak a
pénztárcákban őrzött fényképes személyi igazolványon volt jelentése. Senki
sem tudta pontosan, miről van szó. Mindenesetre olyasvalami volt, amivel
rendelkezni kellett, visszatalálni hozzá, megszerezni, vállalni, kifejezésre
juttatni. Különleges, létfontosságú érték.
Voltak olyan helyek a világon, ahol a nők tetőtől talpig lefátyolozták
magukat.
A test, amelynek „formáját“ a futás, a gym tonic és az aerobic, belső
tisztaságát az Évian ásványvíz és a joghurtok biztosították, egyre haladt a
megdicsőülés felé vezető úton. A test gondolkozott bennünk.
Szexualitásunknak „ki kellett teljesednie”. Dr. Leleu Értekezés az érzéki
simogatásról című művét olvastuk, hogy fejlődni tudjunk. A nők újra
combfixet és testhezálló fehérneműt hordtak, azt hangoztatva, hogy ezt
mindenekelőtt „önmagukért“ teszik. Folyton azt hallottuk, hogy
„szerezzünk magunknak örömet”.
A negyven év körüli párok pornófilmeket néztek a Canal+ tévécsatornán.
A közelképeken szemük elé táruló, fáradhatatlan péniszek és simára
borotvált vulvák láttán egyfajta technikai vágy lett úrrá rajtuk, de ez a
pislákoló szikra aligha emlékeztetett az egykori tűzre, amely tíz-húsz évvel
azelőtt úgy lökte őket egymás karjába, hogy a cipőjüket sem volt idejük
lehúzni. Az orgazmus pillanatában azt mondták, „gyere, gyere!”, mint a
színészek. Aztán elaludtak, azzal a jóleső érzéssel, hogy nincs velük semmi
probléma.
A remény, a várakozás ekkoriban már nem tárgyakra, hanem a test
konzerválására, az örök fiatalságra irányult. Az egészség jognak számított,
a betegség pedig igazságtalanságnak, amit mihamarabb meg kell szüntetni.
A gyerekek már nem voltak tetvesek, és szinte soha nem haltak meg.
Rendszeresen születtek lombikbébik, az élők megfáradt szívét és veséjét
halottakéival helyettesítették.
Az ürüléket és a halált el kellett tüntetni az emberek szeme elől.