Annie Ernaux - Évek

Inkább nem beszéltünk az új betegségekről, amelyekre nem volt gyógyír.
Az egyiktől, amelyiknek német neve volt, Alzheimer, az idős embereknek
zavarodott lett a tekintete, elfelejtették a neveket és az arcokat. A másik
szodómiával és injekciós fecskendőkkel terjedt, a melegek és a
kábítószeresek büntetése volt, leszámítva azt a néhány szerencsétlenül járt
embert, aki vérátömlesztés útján fertőződött meg.
A katolikus vallás szép csendesen eltűnt az életünkből. A családok már
nem adták tovább sem a tanításait, sem a szokásrendjét. Néhány rítust
leszámítva nem volt már szükségünk rá ahhoz, hogy tisztességes embernek
számítsunk. Mintha kétezer év alatt elhasználódott volna, elnyűtte volna a
sok ezer ima, mise, körmenet. A bocsánatos bűn és halálos bűn, az Isten és
az egyház parancsolatai, a kegyelem és az isteni erények érthetetlen
kifejezésekké váltak, egy letűnt gondolkodásmódhoz tartoztak. A nemi élet
szabadsága divatjamúlttá tette a paráznaságot, a kicsapongó apácákkal
kapcsolatos történeteket, a camaret-i papról szóló pajzán dalt. Az egyház
már nem tartotta rettegésben a pubertáskorú fiúk képzeletét, nem
szabályozta többé a nemi érintkezést, és nem volt hatalma a nők teste felett.
Elvesztette elsődleges cselekvési terepét, a nemiség területét, s ezáltal
mindent elveszített. A filozófiaórán kívül Isten eszméje nem számított sem
egyértelműen elfogadott nézetnek, sem komoly vitatémának. Az egyik felső
tagozatos osztályban egy diák ezt véste a padba: Isten létezik, jártam benne.
Az új lengyel pápa népszerűsége mit sem változtatott a helyzeten. A
nyugati szabadságeszmény politikai hőse volt, Lech Wałęsa világklasszis
kiadásban. Kelet-európai akcentusa, fehér ruhája, bátorító szavai, „ne
féljetek”, és az, ahogy a repülőgépről leszállva megcsókolta a földet,
ugyanúgy a show-hoz tartoztak, mint Madonna koncertjein a bugyidobálás.
(Bár a magániskolába járó gyerekek szülei tömeges felvonulást tartottak
egy meleg márciusi vasárnapon, amikor a magániskolákat be akarták
olvasztani a közoktatásba, mindenki tudta, hogy ennek semmi köze
Istenhez. Nem vallásos, hanem profán hitről volt szó, arról a
bizonyosságról, hogy tudják, milyen oktatással biztosíthatják legjobban a
gyerekeik boldogulását.)
Harmincperces videófelvétel, egy másodikos gimnáziumi osztályban
készült Vitry-sur-Seine-ben, ’85 februárjában. Egy olyan asztal mögött ül,
amilyet a hatvanas évek óta lehet látni az ország összes tantermében. Vele
szemben a székeken diákok, kisebb-nagyobb csoportokba rendeződve, főleg
lányok, némelyik Fekete-Afrikából, az Antillákról vagy a maghrebi