Annie Ernaux - Évek

térségből származik. Egyesek ki vannak festve, mélyen kivágott pulóvert és
nagy karika-fülbevalót viselnek. Az írásról és az életről, a női léthelyzetről
beszél, kissé fejhangon, tétovázva, többször megszakítva és újrakezdve a
mondatait, különösen akkor, ha kérdésre felel. Érezhetően azon igyekszik,
hogy semmiről se feledkezzen meg, valami olyasfajta teljesség eléréséért
küzd, amelyet egyedül ő lát, aztán kimond egy meglehetősen banális
mondatot. Gesztikulál, nagy kezével gyakran beletúr dús, vörös hajába, de
nyoma sincs a tizenhárom évvel korábban, családi körben készült
szupernyolcas filmfelvételen látható idegességnek, szaggatott
mozdulatoknak. A spanyolországi fényképpel összevetve itt kevésbé
feltűnőek a járomcsontjai, arcvonala szabályosabb oválist rajzol ki. Elneveti
magát, és ez a könnyed kis nevetés – a félénkség jele vagy az egyszerű
származású, vihorászó kamasz lány, az önmagát jelentéktelennek érző
fruska öröksége – ellentmondásban áll a nyugodt arcvonásaiból sugárzó
higgadtsággal és komolysággal. Alig van kifestve, nincs rajta púder (fénylik
a bőre), szorosan begombolt, élénkzöld blúza nyakkivágásába piros kendőt
bújtatott. Az asztal deréktól lefelé eltakarja. Nincs rajta ékszer. Az egyik
diák azt kérdezi: Hogyan képzelte el az életét, amikor annyi idős volt, mint
mi? Mit remélt?
A (lassan érkező) válasz: Ezen gondolkodnom kellene... Hogy fel tudjam
idézni pont a tizenhatodik évemet... ehhez legalább egy órára volna
szükségem. (Aztán egyszer csak idegesen felcsattan a hang.) Maguk 1985-
ben élnek, a nők csak akkor szülnek gyereket, ha akarnak, akkor, amikor
akarják, házasság nélkül is, ez húsz évvel ezelőtt lehetetlen volt!
Ebben a „kommunikációs helyzetben” nyilván elbátortalanítja, hogy csak
szokványos kifejezésekkel és közhelyekkel adhat számot mindarról a női
tapasztalatról, amit tizenhat és negyvennégy éves kora között szerzett. (El
kellene merülni a múltban, hosszan elidőzni a másodikos gimnazista
korából származó képek előtt, előkeresni a dalokat és a füzeteket,
újraolvasni a naplóját.)
Életének ebben az időszakában már elvált asszony, egyedül él a két
fiával, szeretője van. Kénytelen volt eladni a kilenc évvel korábban vásárolt
házat, pár bútortól is meg kellett válnia, és meglepve állapítja meg, milyen
könnyű szívvel túllép mindezen. Az anyagi kifosztottság szabadsággal
párosul. Mintha a házasság csak közjáték lett volna: olyan érzése van,
mintha visszatért volna a kamaszkorba, hogy ott folytassa, ahol abbahagyta,
ugyanaz a várakozás van benne, magas sarkú cipőjében ugyanolyan