NEGYVENÖTÖDIK JELENET
Az optimisták
2017-ben a környezetvédelmi kérdések hat jelentős kutatója és
döntéshozója megjelentetett egy cikket a brit Nature természettudományos
folyóiratban, melyben azt írták, hogy az emberiségnek már csak három éve
van arra, hogy lefelé fordítsa a szén-dioxid-kibocsátás görbéjét, meredeken
lefelé. Three years to safeguard the planet, és ha ez nem sikerül, akkor igen
nagy a kockázata annak, hogy nem sikerül majd teljesíteni a Párizsi
Egyezmény kétfokos célkitűzését, és ezzel elindítjuk az éghajlati
katasztrófák olyan negatív spirálját, amely felett már teljesen elveszítjük az
uralmat.
Hacsak a világ készen nem áll arra, hogy 2025-re szinte az összes gyárat
bezárja, és minden autót és repülőt leállít és hagyja elrozsdásodni, és
közben elfogyasztja mindazt, amit felhalmoztunk az éléskamráinkban. És a
cikk írói egyáltalán nem tartoznak azok közé, akik túl hangosan kongatnák
a vészharangot.
- Ők az optimisták – írta róluk a Washington Post.
Azóta eltelt már két év, és szinte sehol sem látszik jele a szükséges
forradalmi változtatásoknak, azoknak a változásoknak, amelyekre oly nagy
szükségünk lenne. Svédország példát mutat, halljuk lépten-nyomon. De az
igazság az, hogy egyelőre még nincs egyetlen olyan ország sem, amely
példát mutatna. Legalábbis a világnak ebben a részében nincs. Mert az
éghajlatváltozás elleni harcunk nem arról szól, hogy meg akarnánk menteni
az éghajlatot – mi azért harcolunk, hogy továbbra is úgy élhessünk, ahogy
most élünk.