A SIFO{8} adatai szerint 2016-ban a politikai szakmai témák közül a
környezetvédelmi kérdések kapták a legkisebb hangsúlyt a médiában,
ugyanakkor a Göteborgi Egyetem SOM Véleménykutató intézete az éves
beszámolójában újra azt hozta ki, hogy „az éghajlatban tapasztalható
változások” nyugtalanítanak minket a legjobban.
Tökéletes kudarcnak tekinthetjük tehát azt, ahogy a média a klíma- és
fenntarthatósági kérdéseket kezeli. Az emberiség sorsát meghatározó
kérdéseket a legjobb esetben is egy-egy cikkre, jegyzetre redukálják, oda
száműzik az éghajlatváltozással kapcsolatos témákat, ugyanakkor a
papíralapú újságok és az elektronikus hírközlő fórumok roskadoznak az
utazási beszámolóktól, a különböző elektromos cikkek hirdetésétől, a
vásárlási ajánlatoktól.
A rádióban és a tévében általában vitaműsorok vannak, ahol meg a
szavak harcolnak egymással.
De a téma nem kerül a címlapokra. Nincsenek különkiadások a
hírportálokon. Nincsenek válságtanácskozások. Nincs népművelés.
A gazdaság az ökológia elé kerül, ezért a válságot nem válságként kezelik,
hanem egy új, „zöld” növekedés lehetőségeként. Így néznek ki azok a
tervek, amelyekkel meg akarják menteni a világot. Ez a stratégia azt
eredményezheti, hogy a vészjelentések, amelyek jobb belátásra bírhatnák az
embereket, egyben azzal a kockázattal is járnak, hogy ugyanazok az
emberek összecsapják a két kezüket és egyetlen óriási jajkiáltásban törnek
ki:
- Jaj!!! Az éghajlati válság tehát egy valós probléma?!?! Fogalmam sem
volt róla – de most, hogy tudom, egyszerűen feladom. Mert ha a Párizsi
Egyezmény személyes korlátozásokat jelent a számomra, akkor legyen
inkább teljes mértékű Vénusz-hatás 65 méterrel magasabb vízszinttel,
tömeges halállal, kipusztulással, és lila, savaktól buzogó óceánokkal.
Hát ez a tervezet bizony így néz ki.
A hírszerkesztőségek nem riogathatnak minket, nem terhelhetik ránk a
felelősséget és nem mondhatják ki a dolgokat úgy, ahogy van, mert akkor