NYOLCVANEGYEDIK JELENET
Üres szavak
Elkezdődött a választási kampány.
2018 júliusa van, és hirtelen valamennyi politikus a klímaválságról
beszél. Mert hát nemigen lehet nem beszélni róla. Mert minden eddigivel
összehasonlíthatatlan több hónapos szárazság és hőség után megtörténik az,
amire a szakemberek már évtizedek óta figyelmeztettek. Tönkremegy a
termés, eltűnik a talajvíz.
Svédország lángokban áll, ég az erdő, a láp, az északsvéd Jokkmokktól
és Gällivarétól a délsvéd szántókig. És miután a médiában már néhány
napja sorjáztak a válsághelyzeti jelentések, valahol a lelkünk mélyén
kezdjük megérteni azt, hogy Svédországnak majdnem egyhatoda a
sarkkörtől északra helyezkedik el, a sarki zónában, ahol az
éghajlatváltozásnak várhatóan a legnagyobb lesz a hatása. A klímaválság
már nem valahol messze van – már egyfokos felmelegedésnél is itt van, és
mi, svédek a frontvonal kellős közepén élünk.
De a nép által megválasztott politikusok erről nem akarnak beszélni – ezt
egyértelműen érezni lehet. És szinte senki sem szól egyetlen szót sem az
okokról, sem a következményekről. A politikusok célja ugyebár, hogy
megnyerjék a választást. És egy választást nem lehet megnyerni azzal, hogy
kimondjuk azt, ami van – a választást azzal lehet megnyerni, ha azt
mondjuk, amit az emberek hallani akarnak.
- Az éghajlat korunk sorsmeghatározó kérdése – hangoztatja nagy
hirtelenjében mindenki, ugyanakkor előállnak egy olyan elemzéssel, amely
csak épp annyira mélyenszántó, mint egy képesújság horoszkópja. A többi
országnak kell mindent megtennie – minden más csak plakátpolitika.
Azt senki még csak meg sem említi, hogy a kibocsátásunk fele nincs is
benne a statisztikában. Mert így kényelmesebb.