Rica elindított egy trendet, és más országok is úgy döntöttek, hogy követik.
Például India.
Természetesen vannak svéd politikusok, akik ezt belátják, akik lépéseket
akarnak tenni, de ők nem hallatszanak. Túl gyenge az ellenállásuk. Még
nem kezdődött el igazán a nagy vita, és túl nagy a szakadék a belátás
különböző szintjei között. Van, aki már a száztizenhetedik pontnál tart, de
van, aki még a másodikhoz sem ért el.
A Rosling trió Tények (Factfulness) című könyvét olvassuk, de még ebben
sem tűnik különösebben sürgős kérdésnek a klíma- és fenntarthatósági
válság.
„De mindazok, akiket foglalkoztat az éghajlatváltozás kérdése,
felhagyhatnának azzal, hogy különböző rémképek felfestésével riogassák az
embereket. A legtöbben már ismerik és elismerik a probléma létezését. Ha
továbbra is csak ezt emlegetjük, az olyan, mintha nyitott kapun
dörömbölnénk. Ideje, hogy tovább lépjünk, ne csak beszéljünk, beszéljünk,
beszéljünk. Használjuk ezt az energiát inkább arra, hogy oldjuk meg a
problémát, hogy lépjünk tovább, és cselekedjünk. De a cselekedeteinket ne
a félelem és a kapkodás hajtsa előre, hanem a számadatok és a rideg
elemzés.”
Ezt írja korunk három legkiválóbb – és joggal ünnepelt – világhírű
népművelője. De ez a gondolatmenet egyáltalán nem valamelyik
gapminder{9} vagy a Rosling trió saját egyedi véleménye.
Mondhatta volna ezt bármely vezető szerkesztőség vagy a gazdasági élet
képviselője, bármely politikus vagy döntéshozó is. Ez a fő áramlat. Ez az
általánosan elfogadott kép.
De valóban ez a helyzet?
Valóban ne lenne igaz az az információ, amit a környezetvédő
szervezetek és a klímaszakértők terjesztenek? Kutatók tízezrei valóban csak
riogatni akarnak minket?
De főleg: van időnk arra, hogy folytassuk a további rideg elemzést,
mindennemű sietség nélkül?