NYOLCVANKETTEDIK JELENET
A másság
Én teljesen reménytelen eset vagyok, szinte semmiféle gyakorlati dologgal
nem boldogulok.
Nincs jogosítványom.
Húszéves koromban nejlonzacskóban próbáltam megmelegíteni a
kenyeret a sütőben, és még soha nem sikerült belépnem az internetes
bankomba, hogy befizessem a számláimat.
Mindig hosszú listákat kell írnom a tennivalóimról, különben egyáltalán
nem működne az életem. És vannak dolgok, amiktől nem tudok szabadulni.
Egyszerűen beleragadok. Őszintén szólva, ha nem lett volna belőlem
énekes, semmire sem vittem volna. Nagy a veszélye, hogy megragadtam
volna valamelyik mély, koromsötét veremben, mert a nem diagnosztizált
ADHD gyakran ezzel jár.
A mai világban az a fontos, hogy nyitott legyél. Keveset kell tudni nagyon
sok mindenről. Lehet, hogy valaki valamiben kutatói mélységű tudással
rendelkezik, ugyanakkor nem felelne meg a felső tagozatos
követelményszintnek, elbukna a szóbelin.
És mi legyen azokkal, akik nagyon jók egy bizonyos témában, de nem
rendelkeznek azzal a képességgel, hogy mással is foglalkozzanak, mint ami
érdekli őket?
Mi legyen azokkal, akik szégyenlősek? Azokkal, akik számára fizikai
megpróbáltatás mások előtt beszélni? Mi legyen a lakosság azon nagyobb
részével, akikből hiányzik az a fajta szociális kompetencia, amelyet ma
mindennél magasabbra értékelünk?
Felmerül a kérdés, hogy akár egyetlen gyerek is, aki túlságosan
különbözik a tömegtől, túlélheti-e ezt a svéd iskolát, amilyen az manapság.