NYOLCVANHETEDIK JELENET
Messze fenn északon, 2018. július
Meleg van Luleåban. Nagyon meleg. Svante letörli homlokáról a verítéket,
meglebegteti az ingét, és színpadiasan kifújja a levegőt. De a recepciós
hölgy hallani sem akar a szótlan kommentárról.
- Most, hogy végre meleg van itt fenn északon is, nem akarok panaszt
hallani – mondja, mintha valami sokkal fontosabbról lenne szó, mint az
időjárás. - Nem, nem panaszkodom – válaszolja Svante, és bepötyögi a kódot a
kártyaleolvasóba. Az ember válassza meg a csatáit.
Greta és Roxy kinn várnak az utcán, a szálloda előtt. Svante nagy
nehezen beemeli a csomagtartóba a nagy táskát, amiben a mikrohullámú
sütő, az indukciós főzőlap és mindazok az ételek rejlenek, amire Gretának
esetleg szüksége lehet az elkövetkező két hétben. Miután Roxy is beugrik,
és kényelmesen elhelyezkedik az ülésen, Greta pedig beírja a GPS-be az úti
célt, kihajtanak a parkolóból. - Az utolsó húsz kilométerre már nem lesz energiánk – mondja Greta,
míg lassan, szinte teljesen hangtalanul gurulnak a E4-es autóúton. - Ma csak az akkumulátort használjuk – mondja neki Svante. – Lassan
megyünk. Minimálisra csökkentjük az áramfogyasztásunkat, és majd
meglátjuk, meddig jutunk el.
Kalix felé haladnak, majd elkanyarodnak északra, Gällivare irányába.
Az ablak előtt nyolcvan kilométeres sebességgel suhan tova a nyári táj.
Most másnak látják az erdőt. Néhány éve még fákat és érintetlen
természetet láttak. Most irtást, ültetvényeket és monokultúrát, amely
megfosztja a földet a sokszínűségtől és az ellenálló képességétől.