HUSZONHETEDIK JELENET
A tagadás
Öblítőszer szaga árad a Fleminggatan egyik házának szellőzőnyílásából.
Stockholm. Január.
Karácsonyfákkal díszített temetők.
Örökké tartó, szűnni nem akaró eső kerget a latyakos utcákon.
Karácsonykor és szilveszterkor a város szinte teljesen kiürül, minden
stockholmi valahol máshol van.
Los Angelesben vagy Thaiföldön. Floridában vagy Sydney-ben. A
Kanári-szigeteken vagy Egyiptomban.
Mi, svédek egyszerűen páratlanok vagyunk. Mindenért kiállunk, amiért
csak ki lehet állni. Harcolunk a menekültekért, a bajbajutottakért és az
igazságtalanság ellen.
De ökológiai szempontból már nem vagyunk olyan csodálatosak – és a
legrosszabbak pont az olyanok, mint én.
- Ti híres emberek ugyanannyit ártotok a környezetnek, mint Jimmie
Åkesson a sok kultúrát befogadó társadalomnak – mondja Greta a
reggelinél.
Ez nem valami hízelgő kijelentés arra nézve, aki szereti a befogadó
társadalmat. De mégis úgy gondolom, hogy Gretának igaza van. És ez
nemcsak a híres emberekre vonatkozik, hanem a legtöbb emberre.
Mindenki szeretne sikeres lenni, és semmi nem tudja jobban kifejezni a
sikert és az eredményességet, mint a fényűzés, a bőség és az utazás, az
utazás, az utazás. - De ha megbetegszem vagy rám un a közönség, akkor egyetlen koronát
sem kapok – próbálkozom. – Attól, hogy az embernek bizonyos lehetősége
adatott arra, hogy meghallják, és hogy jó példával járjon elöl, még nem
lehet folyton-folyvást erkölcsi felelősséget követelni tőle.