Felállt és elmosolyodott.
Követtem Grace-t, és megpróbáltam másra terelni a szót.- Lássuk csak, ti vagytok az északi szomszédaink. És kik a déliek?
Grace feltette a kezét. - Ó! Még nem ismeritek őket! Ők Jenkinsék. George – szólt hátra – , Jenkinsékről
szeretnének hallani. – A hangjából arra következtettem, hogy déli szomszédaink
afféle kedves semmirekellők. - Hát, Grace, tulajdonképpen kedves emberek – kapcsolódott be a beszélgetésbe
George. - Huh, George – mondta Grace – , tudod, milyenek Jenkinsék. Igen, kedvesek,
de... – Nevetett, és megrázta a fejét. - De micsoda? – kérdeztem meg tőle. Agyamon különböző lehetőségek futottak át.
Nudisták? Heroinfüggők? Anarchisták? Hörcsögtenyésztők? - 1945 - ben költöztek be – mesélte Grace – , és azonnal vettek két gyönyörű
Hitchcock-széket, és... – Ezúttal felsóhajtott, és sokatmondóan megvonta a vállát. - És mi? – kérdeztem. És leöntötték őket tintával? Vagy egy köteg ezerdollárost
találtak az egyik üreges lábában? - És ez minden – felelte Grace. – Ott egyszerűen megálltak.
- Hogyhogy? – kérdezte Anne.
- Hát nem érted? Olyan gyönyörűen kezdték azzal a két szép székkel; aztán
egyszerűen csak leálltak. - Ó – mondta Anne lassan. – Értem... szalmaláng volt. Szóval ez a baj
Jenkinsékkel. Aha! - Pfuj, Jenkinsék – tettem hozzá.
Grace nem hallotta, amit mondtam. A nappali és az étkező között jött-ment, és
észrevettem, hogy valahányszor belépett a nappaliba, vagy épp kijött, szökellt egyet,
mindig pontosan ugyanazon a helyen. Kíváncsian odamentem ahhoz a ponthoz, amit
kikerült, és párat ugrottam rajta, hogy lássam, rossz-e ott a padló, vagy mi a helyzet.
Megint bejött, és meglepődve nézett rám. - Ó!
- Valami rosszat csináltam? – kérdeztem.
- Csak nem számítottam rá, hogy épp téged talállak itt.
- Bocsánat.
- Tudod, ott lesz majd a suszterpad.
Arrébb léptem, és zavartan néztem, ahogy a fantom suszterpad fölé hajol. Azt
hiszem, akkor ijesztett meg először, akkor éreztem először úgy, hogy nincs annyira
kedvem nevetni. - Egy vagy két kis nyitott szögesfiókkal, és borostyán nő ki belőlük – magya-
rázta. – Klassz, mi? – Megkerülte, óvatosan, nehogy lehorzsolja a sípcsontját, és
felment a lépcsőn az emeletre. – Nem baj, ha körülnézek itt fent is? – kérdezte
vidáman. - Nézzél csak – felelte Anne.
George közben felkelt a díványról. Állt, és nézett fel a lépcsőn egy percig, aztán
felemelte az üres whiskysüveget. - Nem baj, ha iszom még egy pohárral?