- Ó, az isteni lesz! Van egy cikk a múlt havi Lakás– és kertszépítés - ben arról, mit
lehet csinálni régi kartotékszekrényekkel. Egy gyönyörűség lesz belőlük, ha
betapétázod őket, aztán egy réteg tiszta sellakot teszel a tapétára. Látod magad előtt? - Aha. Minden rendben, drága Grace. Holnap este elhozom.
- Ez borzasztó kedves tőled. Akkor már egy italra is bejöhetnétek hozzánk
Anne-nel.
Elfogadtam a meghívást, és visszatettem a helyére a kagylót. - Hát, eljött az idő – jelentettem be. – Mária Antónia végre meghívott bennünket,
hogy vessünk egy pillantást Versailles-ra. - Félek – mondta Anne. – Annyira szomorú lesz a mi házunkat nézni az övék után.
- Fontosabb dolgok is vannak az életben, mint a lakásszépítés.
- Tudom, tudom. Bárcsak itthon lennél napközben, és állandóan figyelmeztetnél
erre, miközben itt van!
Másnap este a kocsim helyett a furgonnal jöttem haza,. hogy el tudjam vinni az
öreg irattartó szekrényt Grace-nek. Anne már bent volt McClellanéknál, és George
kijött, hogy segítsen.
Az irattartó szekrény békebeli tölgyfa szörnyeteg volt, és az izzadás meg
nyögdécselés közepette nem igazán figyeltem a házra, amíg le nem tettük terhünket
az előszobában.
Az első, amit észrevettem, hogy már volt két rozoga irattartó szekrény az
előszobában, minden tapéta vagy tiszta sellak nélkül. Benéztem a nappaliba. Anne a
díványon ült, furcsa mosollyal az arcán. A dívány alján kibújtak a rugók, és pucéran
pihentek a padlón. A fényt főként egyetlen izzó adta egy pókhálós csillárból, amelyben
hat égőnek volt foglalat. Egy, itt-ott szigetelőszalaggal körbetekert vezeték lógott az
egyik foglalatból, és vezetett egy vasalóhoz, amely a nappali közepén lévő öreg
vasalóállványon hevert.
Egy kis szőnyeg, az a fajta, amit általában fürdőszobában látni, volt az egyetlen,
ami a padlót takarta, s a régóta elhanyagolt padlódeszkák tele voltak karcolással,
folttal. Por és pókháló mindenütt, az ablakok piszkosak. A rend vagy a gazdagság
egyetlen jeleként a dohányzóasztalon tucatjával hevertek a vastag, fényes
lakberendezési magazinok, színes legyezőként elrendezve.
George ideges volt, és a szokásosnál is szűkszavúbb; éreztem, hogy
kényelmetlenül érzi magát, amiért ott vagyunk náluk. Miután italt töltött nekünk, leült
egy székre, és aztán csak ült feszengve, szótlanul.
Nem úgy Grace. Ő csudára izgatott volt, és látszólag tele visszafojthatatlan
büszkeséggel. Percenként tucatszor leült, felállt, megint leült, valósággal balettozott a
szobában, pontosan leírva, hogyan fogja átalakítani. Képzelt szöveteket dörzsölt az
ujjai közt, kényelmesen elnyúlt a vesszőből font székben, amely valamikor majd
szilvakék nyugágy lesz, és olyan szélesre tárta a karját, amennyire csak tudta, hogy
megmutassa, mekkora lesz a tölgyfa tévé– és lemezjátszóállvány, amely az egyik
falnál fog állni.
Összecsapta a kezét, és lehunyta a szemét.- Látjátok? Látjátok?
- Egyszerűen csodás – bólogatott Anne.
- És minden este, amikor George jön fel az úton, Martinit készítek egy párás
ónkancsóba, és felteszek egy lemezt a lemezjátszóra. – Grace letérdelt a semmi elé,