ahol az állvány lesz majd, kiválasztott egy lemezt a semmiből, rátette a képzelt
lemeztányérra, megnyomott egy nem létező gombot, és visszaült a fonott székbe.
Egészen megrémültem, amikor ringatni kezdte a fejét a képzelt zenére.
Ez így ment vagy egy percig, és akkor már George is zavartnak tűnt.- Grace! El fogsz aludni. – Próbálta ezt könnyed hangon mondani, de kibukott
belőle az igazi aggodalom.
Grace megrázta a fejét, és lustán kinyitotta a szemét. - Nem aludtam; hallgattam a zenét.
- Ez biztosan elragadó szoba lesz – dicsérte Anne, és aggódva nézett rám.
Grace hirtelen megint talpon volt, új energia töltötte el. - És az étkező! – Türelmetlenül felkapott egy magazint, és átlapozta. – Várjunk
csak, hol is volt, hol is volt? Nem, nem ebben. – Ledobta a magazint. – Ó, persze,
tegnap este kivágtam, és beletettem az egyik dossziéba. Emlékszel, George? Az
üveglapos étkezőasztal, alatta a hellyel, ahová cserepes virágokat lehet tenni? - Ühüm.
- Na, az lesz az étkezőben – jelentette be Grace boldogan. – Értitek? Át lehet látni
az asztalon, és ott, alatta, muskátlik vannak, meg fokföldi ibolyák, vagy bármi, amit
oda akarsz tenni. – Cuki lesz? – A kartotékszekrényekhez szaladt. – De tényleg,
látnotok kell színesben.
Anne-nel udvariasan mentünk utána, és vártunk, amíg végigfuttatta az ujját a
fiókokban lévő osztóbetétek között. A fiókok tele voltak pakolva szövet– és
tapétamintákkal, festékszíntáblákkal és magazinokból kivágott oldalakkal. Már
megtöltött két szekrényt, úgyhogy nyilván a harmadikat is kész volt befogni, azt, amit
most hoztam neki. A fiókokon cetlik voltak egyszerű feliratokkal: „Nappali", „Étkező"
„Konyha" és így tovább.
- Hű, micsoda iktatórendszer! – mondtam Georgenak, aki épp elment mellettem,
egy új itallal a kezében.
Szúrósan rám pillantott, mintha azt próbálná eldönteni, hogy ugratom-e vagy sem.- Hát igen – felelte végül. – Még annak a műhelynek is külön fiókja van, amit
nekem tervez az alagsorba. – Felsóhajtott. – Majd egyszer.
Grace felemelt egy kis négyzet alakú átlátszó kék műanyagot.- És ez lesz a konyhai függönyök anyaga, a csap és a mosogatógép fölött. Vízálló,
és tisztára lehet törölni. - Csodás anyag – ismerte el Anne. – Van mosogatógéped?
- Mmmmm? – mormolta Grace, valami távoli horizontra mosolyogva. – Ó...
mosogatógépem? Nincs, de pontosan tudom, hogy milyet akarunk. Azt már
eldöntöttük, ugye, George? - Persze, drágám.
- És majd egyszer... – mondta Grace boldogan, végigfuttatva ujjait az egyik fiók
tartalmán. - Majd egyszer... – helyeselt George.
Mint már mondtam, két év telt el azóta, hogy összeismerkedtünk McClellanékkal.
Anne kedvesen és nagy empátiával ártalmatlan módszereket talált ki annak
megakadályozására, hogy Grace minden idejét nálunk töltse a magazinjaival. De