világon. Makulátlan volt az eredmény, egyetlen apró részletet kivéve, ami említést
sem érdemel. Anne nem talált pontosan olyan színű sárga kárpitot, amilyet Grace a
nappaliba szánt függönyökhöz és díványhoz kiválasztott. Az árnyalat, amellyel
kénytelen-kelletlen beérte, épp csak egy kicsivel volt világosabb a szövetmintánál.
George és én egyáltalán nem láttuk a különbséget.
És aztán Grace hazajött, vidám volt, de gyenge, George karjára támaszkodott.
Késő délután volt, és Anne-nel a nappaliban vártuk, szó szerint remegve az
izgalomtól. Miközben George a ház felé vezette Grace-t, Anne idegesen rendezgette a
csokor rózsát, amit hozott, és amelyet egy nagy kristályvázába tett a dohányzóasztal
közepén.
Meghallottuk George motozását a kilincsen, kitárult az ajtó, és McClellanék
álomotthonuk küszöbén álltak.
- Ó, George – mormolta Grace. Elengedte a férje kezét, és mintha varázslatos erő
költözött volna belé mindabból, ami körülvette, szobáról szobára járt, és közben
egyfolytában úgy nézegetett körbe, ahogy azt már ezerszer láttuk tőle. De most az
egyszer nem jutott szóhoz.
Végül visszatért a nappaliba, és leroskadt a szilvakék pamlagra. George lehalkította
a lemezjátszót, csak édes susmorgás hallatszott. - Nos?
Grace felsóhajtott. - Ne siettess! – felelte. – Próbálom megtalálni a szavakat. A pontos szavakat.
- Tetszik? – kérdezte George.
Grace ránézett, és hitetlenkedve felnevetett. - Ó, George, George, hát persze hogy tetszik! Csodálatos, drágám! Itthon vagyok
végre! Itthon! – Remegett az ajka, és mindannyiunknak könnyek tolultak a szemébe. - Nem hibádzik semmi? – kérdezte George fátyolos hangon.
- Csodálatos, milyen rendben tartottad. Minden tiszta és gyönyörű.
- Hát igazán meglepő volna, ha nem lenne minden tiszta – mondta George. Össze-
csapta a kezét. – Akkor hát elég jól vagy egy italhoz? - Nem haltam meg.
- Minket hagyj ki, George – mondtam. – Megyünk. Csak látnunk kellett Grace
arcát, amikor bejön, de most már magunkra hagyunk benneteket. - Jaj, ne... – kérte George.
- De. Tényleg. Megyünk is. Most kettesben kell lennetek – vagy hármasban , a
házzal. - Egy lépést se! – kiáltotta George. Sietve kiment a vakítóan fehér konyhába, hogy
kitöltse az italokat. - Na jó, akkor kisurranunk – mondta Anne. Indultunk az ajtó felé. – Ne állj fel,
Grace! - Hát, ha tényleg nem maradtok, akkor viszlát – intett Grace a pamlagról. – Nem is
tudom, hogyan köszönjem meg nektek. - Évek óta nem éreztem magam ilyen remekül – mondta Anne. Büszkén nézett
körbe a szobán, majd a dohányzóasztalhoz ment, hogy megigazítsa a
rózsacsokrot. – Az egyetlen, ami miatt izgultam, a védőhuzat és a függönyök színe
volt. Jó lesz így? - Tényleg, Anne, te is észrevetted? Én meg sem akartam említeni. Olyan butaság