A Hyannis Port-i eset
(The Hyannis Port Story)A legtávolabbi hely, ahol valaha ablakokat adtam el, a massachusettsi Hyannis Port
volt, gyakorlatilag Kennedy elnök nyaralójának az előkertje. A működési területem
általában a házam negyven kilométeres körzete, ami a New Hampshire-i North
Crawfordban van.
A Hyannis Port-i eset azért történhetett meg, mert valaki félreértett valamit, amit
mondtam, és azt hitte, szenvedélyes republikánus, Goldwater embere vagyok.
Igazából még magamban sem döntöttem el, hogy mi a véleményem Goldwaterről.
A következőképpen történt a dolog. A North Crawford-i Lions Klub programszervező
elnöke Goldwater híve volt, és az egyik gyűlésre meghívott egy Robert Taft Rumfoord
nevű egyetemi fazont, beszéljen nekünk arról, hogy összekutyulnak mindent a
demokraták Washingtonban és Hyannis Portban. A srác valami olyan egyetemista
szervezet országos elnökeként lépett fel, amelyik próbálta visszavezetni az országot
ahhoz, amit ő Alapelveknek nevezett. Az egyik első alapelv, ahogy emlékszem, az
volt, hogy el kell törölni a jövedelmi adót. Hallaniuk kellett volna a tapsot!
Az a fura érzésem támadt, hogy a srácot nem izgatja jobban a politika, mint engem.
Karikás volt a szeme, és úgy nézett ki, mint aki szívesebben lenne valahol máshol.
Kemény dolgokat mondott, de azok is úgy hangzottak, mint amikor valaki dorombon
játszik. Az egész beszédéből csak az volt igazán érdekes, amikor elmesélte, hogy részt
vett vitorlás– meg golfversenyeken, és teniszezett is különböző Kennedykkel és a
barátaikkal. Azt mondta, nagy reklámot csapnak akörül, hogy milyen remek
golfjátékos volt Bobby Kennedy, miközben kábé annyit értett a golfhoz, mint tyúk az
ábécéhez. Azt mondta, Pierre Salinger volt a világ egyik legrosszabb golfozója, és a
vitorlázás meg a tenisz egyáltalán nem is érdekelte.
Robert Taft Rumfoord szülei is megjelentek, hogy meghallgassák. Idáig eljöttek
Hyannis Portból. Mindketten nagyon büszkék voltak rá – vagy legalábbis az apja az
volt. Az apa a hó ellenére fehér flanelnadrágot és fehér cipőt viselt, és duplasoros kék
zakót rézgombokkal. A flú úgy mutatta be mint Willam Rumfoord hajóskapitány t. A
kapitány alacsony ember volt, nagyon borzas szemöldökkel és halványkék szemmel.
Úgy nézett ki, mint egy kedves, zsémbes mackó, mint ahogy a fia is. Később egy
titkosszolgálati fazontól megtudtam, hogy a Kennedyk Rumfoordékat Micimackó knak
hívták, mert annyira hasonlítottak a gyerekkönyvben szereplő medvebocshoz.
A kapitány felesége azonban nem volt micimackós. Ő sovány és fürge volt, és vagy
öt centivel magasabb a kapitánynál. A medvéknek olyasfajta a nézésük, mintha
nagyjából elégedettek lennének mindennel. A kapitány feleségének nem olyan volt a
tekintete. Rögtön láttam, hogy egy csomó minden idegesíti.
Miután a fiú már elég tüzet és kénkövet okádott a Kennedykre, az apja pedig
mindent megtapsolt, amit mondott, Hay Boyden, az építkezési fuvarozó emelkedett
szólásra. Demokrata volt, Kennedy híve, és szörnyű dolgokat mondott a fiúnak. Az
egyetlen, amire emlékszem, a legelső mondata volt: „Fiam, ha így eregeted a gőzt
kiscserkész korodban, akkor szemernyi nyomás se marad benned, mire elég idős