királyi udvarnál.
- Az elnök bűzládája meg az elnök apjának a bűzládája – magyarázta a kapitány.
Minden motoros hajót bűzládának nevezett. – Ez egy olyan kikötő, amelyet kizárólag
vitorlás hajóknak kellene birtokba venniük.
A veranda falán ott volt a kikötő térképe. Tanulmányozni kezdtem, és találtam rajta
egy Rumfoord-földnyelv et, egy Rumfoord-sziklá t és egy Rumfoord-zátony t. A
kapitány megjegyezte, hogy 1884 óta él a családja Hyannis Portban.
- Úgy látom, a Kennedykről semmi sincs elnevezve – mondtam.
- Miért lenne? – kérdezte. – Ők csak tegnapelőtt jöttek.
- Tegnapelőtt?
- Miért, maga minek nevezné 1921-et?
- Nem, uram – mondta az idegenvezető az egyik utasnak – , az nem az elnök háza.
Mindenki ezt kérdezi. Az a nagy, ronda, stukkódíszes ház, uraim, a Rumfoord-villa.
Egyetértek önökkel, túl nagy ahhoz, hogy villának nevezzék, de hát tudják, milyenek
a gazdag emberek. - Milyenek? Padlóra küldte őket a martalóc adózás – zsörtölődött a
kapitány. – Tudja, nem Kennedy az első elnök, aki itt járt Hyannis Portban. Taft,
Harding, Coolidge és Hoover mindannyian az apám vendégei voltak itt, ebben a
házban. Kennedy egyszerűen csak az első elnök, aki úgy látta jónak, hogy a
Disneyland keleti enklávéjává változtassa ezt a helyet. - Nem, asszonyom – mondta az idegenvezető – , nem tudom, honnan szedik a
Rumfoordok a pénzüket, de hogy dolgozniuk nem kell, annyit tudok.Csak üldögélnek
azon a tornácon, Martinit iszogatnak, és dől hozzájuk a lé.
A kapitány erre már felfortyant. Be fogja perelni a turistahajó tulajdonosait,
mondta, kemény egymillió dollárra. A felesége próbálta csitítani, de be kellett
mennem vele a dolgozószobájába, hogy felhívja az ügyvédeit.
- Maga a tanúm – bökött felém.
De megcsörrent a telefonja, mielőtt még hívhatta volna a jogászait. Egy Raymond
Boyle nevű fazon hívta a titkosszolgálattól. Később megtudtam, hogy Boyle-t úgy
tartották számon a Kennedy-házban, mint a Rumfoord-szakértőt vagy rumfoordianai
nagykövetet. Valahányszor olyasmi történt, aminek Rumfoordékhoz volt köze,
Boyle-nak kellett elsimítania az ügyet.
A kapitány megkért, hogy menjek fel, és hallgassam meg a beszélgetésüket a
másik telefonkészüléken.
- Ebből majd megtudja, mennyire elszemtelenedtek újabban az állami
alkalmazottak – jelentette ki.
Felmentem. - A maguk titkosszolgálata az egyik leghitványabb titkosszolgálat, amivel valaha
kapcsolatba kerültem – mondta épp a kapitány, amikor felvettem a kagylót. – Láttam
már olyan rezesbandát, amelyik jóval kevésbé volt harsány maguknál. Meséltem már
magának, amikor Calvin Coolidge, aki történetesen szintén elnök volt, elment
durbincsra horgászni a Jachtklub kikötőjéből? - Igen, uram, mesélte, jó párszor – felelte Boyle. – Valóban remek sztori, és
valamikor szeretném újra meghallgatni. De e pillanatban a fia miatt hívom.