A kapitány ennek ellenére azonnal belefogott a történetbe.- Coolidge elnök – mesélte – ragaszkodott hozzá, hogy saját maga szúrja fel a
csalit a horgára, és nem állomásozott a part közelében az egyesített Atlanti– és
Csendes-óceáni Flotta, és az eget nem sötétítették el a repülőgépek, és a
titkosszolgálati ügynökök különítményei nem taposták pürévé a szomszédok
virágágyásait. - Uram... – szólt közbe Boyle türelmesen – , az ön fiát, Robertet letartóztatták,
amint épp be akart hatolni az elnök apjának a hajójába, a Marlinba. - Coolidge idején nem voltak ilyen bűzládák ebben a faluban, amikből szivárognak
a kőolajszármazékok, amik okádják a füstöt, megölik a halakat, és ragacsos fekete
masszával borítják be az egész partot. - Rumfoord kapitány, uram – állította le Boyle – , hallotta, amit az imént a fiáról
mondtam önnek? - Természetesen – felelte a kapitány. – Azt mondta, hogy Robertet, a Hyannis
Port-i Jacht-klub tagját letartóztatták, amikor érintkezésbe lépett a klub egy másik
tagjának tulajdonát képező hajóval. Ez valóban nagyon borzalmas bűncselekménynek
tűnhet fel egy olyan szárazföldi patkány szemében, amilyen maga; de réges-régóta az
a szokás a tengereken, Mr. Boyle, hogy ha egy úszó, aki időlegesen elfáradt, egy hajó
közelébe ér, amely történetesen nem az övé, belekapaszkodhat abba a hajóba, és
megpihenhet, minden abbéli félelem nélkül, hogy tüzet fog nyitni rá a Parti Őrség,
vagy hogy összezúzzák az ujjait a Titkosszolgálat tagjai, vagy ahogy én jobban
szeretem hívni őket, a Kenney-palota Sárkányai. - Nem volt se lövöldözés, se ujjzúzás, uram – mondta Boyle. – És semmi jel nem
mutatott arra, hogy egy kifáradt úszóról lenne szó. A maga Robertje úgy mászott fel a
Marlin horgonyzsinórján, mint egy csimpánz. Lazán fel kúszott azon a kötélen,
kapitány. Azt hiszem, ez a helyes tengerészeti szakkifejezés. És emlékeztetem önt,
mint ahogy próbáltam őt is emlékeztetni, hogy az olyan személyeket, akik hívatlanul
és bejelentés nélkül ilyen gyorsasággal és céltudatossággal mozognak az elnök
közelében, a régtől fogva követett gyakorlat szerint mindenáron meg kell állítani...
éspedig, ha a szükség úgy hozza, akár erőszakos eszközökkel is. - Egy Kennedy adta ki a parancsot, hogy állítsák meg a behatolót? – kérdezte a
kapitány. - Nem volt Kennedy a fedélzeten, uram.
- Nem volt senki azon a bűzládán?
- Adlai Stevenson, Walter Reuther és az én egyik emberem a fedélzeten
tartózkodott, uram – tájékoztatta Boyle. – Mindannyian lent voltak, amíg meg nem
hallották Robert lépteit a fedélzeten. - Stevenson és Reuther? – kérdezte a kapitány. – Ez volt az utolsó alkalom, hogy
elengedtem a fiamat úszni anélkül, hogy egy tőrt tartana a fogai között. Remélem,
kinyitotta a szelepeket, amikor gumibottal eszméletlenre verték. - Nagyon vicces, uram – mondta Boyle, és valamicskével élesebb lett a hangja.
- Biztos benne, hogy az én Robertem volt az? – érdeklődött a kapitány.
- Ki más hordana Goldwater-jelvényt az úszónadrágján?
- Netán ellenzi a politikai nézeteit? – fortyant fel a kapitány.
- Csak mint azonosító jelet említettem a jelvényt. Az ön fiának politikai nézetei nem
érdeklik a Titkosszolgálatot. Csak hogy tudja, hét éven át egy republikánus életét