védtem, három éven át meg egy demokratáét – közölte Boyle.
- Csak hogy tudja, Mr. Boyle – mondta a kapitány – , Dwight David Eisenhower
nem volt republikánus. - Bármi volt is, én vigyáztam rá – folytatta Boyle. – Miattam akár Zoroaszter
követője is lehetett. És bármi lesz is a következő elnök, rá is vigyázni fogok. És
megvédem az olyan embereket is, mint a maga fia, a túlzásba vett fesztelenség
következményeitől, amennyiben az elnök közelében bukkannak fel. – Boyle hangja
most már igazán élessé vált. Olyan volt, mint egy horganyzott: ónlemezbe vájó
szalagfűrész. - Közlöm önnel, immár hivatalosan és minden kedélyeskedés nélkül, hogy a fiának
a jövőben tartózkodnia kell a Kennedy-hajók szerelmi fészekként való használatától.
A kapitánynak ez végre eljutott a tudatáig, és megrökönyödött.- Szerelmi fészekként? – kérdezte.
- A maga Robertje mindenféle hajókon randevúzott már egy lánnyal a
kikötőben – felelte Boyle. – Most azt beszélte meg vele, hogy a Marlin on találkoznak.
Biztos volt benne, hogy üres lesz. Adlai Stevenson és Walter Reuther jelenléte sokként
érte.
A kapitány hallgatott néhány másodpercig, majd így szólt:- Mr. Boyle, tiltakozom a célozgatásai ellen. Ha valaha meghallom, hogy bárki
másnak ilyesmire céloz a fiammal kapcsolatban, jobban teszi, ha a felesége nevére
íratja a pisztolyát és a pisztolytáskáját, mert a gatyáját is leperelem magáról. Az én
Robertem soha nem ment el olyan lánnyal, akit ne mutatott volna be büszkén az
anyjának és nekem, és soha nem is fog elmenni. - Perceken belül meg fogja ismerni a szóban forgó hölgyet – mondta
Boyle. – Robert hazafelé tart vele.
A kapitány most már egyáltalán nem volt kemény. Feszengve, alázatosan kérdezte
meg:
- Ha megkérhetem, megmondaná a nevét?
- Kennedy, uram – felelte Boyle. – Sheila Kennedy. Frissen érkezett Írországból,
az Egyesült Államok elnökének negyed-unokatestvére.
Robert Taft Rumfoord közvetlenül ezután jelent meg a lánnyal, és bejelentette,
hogy eljegyezték egymást.
Aznap este szomorú és gyönyörű, boldog és furcsa vacsora zajlott le a
Rumfoord-villában. Robert volt ott a barátnőjével, meg én, meg a kapitány és a
felesége.
Olyan intelligens, kedves és gyönyörű volt az a lány, hogy összetörte a szívem,
valahányszor ránéztem. Ezért éreztem olyan különlegesnek azt a vacsorát. Annyira
kívánatos volt a lány, és a szerelem közte és Robert között annyira szép és tiszta, hogy
apró kis butaságokon kívül senkinek nem jutott eszébe semmi, amit mondhatna. Így
hát leginkább csak ettünk szótlanul.
A kapitány egyetlenegyszer hozta fel a politikát. Azt mondta Robertnek:
- Hát... ööö... azért fogsz még beszédeket tartani az országban, vagy... ööö...
- Azt hiszem, egy időre teljesen kiszállok a politikából – jelentette be Robert.
A kapitány mondott valamit, amit egyikünk sem értett, mert elcsuklott a hangja.